Beatles-előadás a Festum Varadinumon

Bihari Naplo - - MAGAZIN -

Április 29-én kezdődik és május 13-áig tart a XXVII. Festum Varadinum ünnepségsorozat. A nagyváradi magyarság legrégebbi és legnagyobb rendezvényének programjában nyolc nagyszínpadi előadást láthat a nagyérdemű. A XXVII. Festum Varadinum színházi programját a Szigligeti Színház szervezi.

Az előadások sorozatát a Debreceni Független Színház A mindenségen át című zenés játéka folytatja, amely a Beatles zenekar legendás dalaival hív mindenkit időutazásra. Az előadás a hatvanas évek Magyarországát idézi meg egy szeghalmi fiú történetén keresztül, aki „elhatározza, hogy ha nagy lesz, ő is Bitlisz lesz. Vagy Cseh Tamás. Gitárpengetőt ragad és zenekart alapít, amit el is keresztel Hangfogó Bandre. Két akkord között sikeres kísérleteket végez, hogyan lehet megkülönböztetni bibét és porzót hosszú kanyargó utunk során. Osztja Lennon véleményét, miszerint az élet az, ami terveink helyett bekövetkezik”. A huszonöt dalt fel- vonultató, élőzenés előadásra május 4-én, 20 órától kerül sor a Nagyváradi Vár színpadán.

Jegyek és bérletek

A XXVII. Festum Varadinum vendégprodukcióira két típusú kedvezményes árú bérlet váltható: Varadinum A-bérlet: Apák és fiúk, A mindenségen át, Tóték, A kaukázusi krétakör, Feketeszárú cseresznye; Varadinum B-bérlet: A mindenségen át, Acis és Galatea, A nagyrahivatott, A kaukázusi krétakör, Emberi tragédia.

Az előadásokra jegyek már kaphatók a színház jegypénztárában (nyitva hétfőtől péntekig 14–19 óra között, illetve egy órával az előadások előtt), valamint online, a www.biletmaster.ro oldalon. Az eseményekről bővebb leírás a színház weboldalán (www.szigligeti.ro), illetve Facebook-oldalán található.

A mindenségen át című zenés játék a Beatles zenekar legendás dalaival hív mindenkit időutazásra

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Romania

© PressReader. All rights reserved.