Konferencia és kiállítás

Bihari Naplo - - NAPRAKÉSZ -

A Hierotheosz Egyesület a Szabolcs-SzatmárBereg Megyei Önkormányzattal és az Iskola Alapítvánnyal közösen az Örökség, ami öszszeköt – Szent László emlékezete Közép-Európában című projekt keretében konferenciát és kiállításbemutót szervez a Festum Varadinum rendezvénysorozathoz kapcsolódóan május 11–12-én, szombat-vasárnap Nagyváradon és Bihar megyében. A 10 órakor kezdődő kiállításbemutató helyszíne a nagyváradi vár (B épület, I. emelet, 9-10. terem), a 11 órakor kezdődő konferencia helyszíne a Polgármesteri Hivatal. A kiállításmegnyitón Szabó Ödön, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség parlamenti képviselője, Kapin István, a Hierotheosz Egyesület elnöke, Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke, Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye megyéspüspöke és Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsekmetropolita szólalnak fel, a konferencián pedig Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, Jánó Mihály és dr. Kollár Tibor művészettörténészek, valamint Emődi Tamás műépítész tartanak előadást. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Romania

© PressReader. All rights reserved.