Nótás jókedv a Festum Varadinumon

A PKE-n a közönségnek színes előadásban volt része: a Nagyváradi Asszonykórus, a Csillagocska Néptáncegyüttes, a Váradi Dalnokok, Szőcs Lőrinc és zenekarának műsorát láthatták.

Bihari Naplo - - NAPRAKÉSZ -

A Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében a megjelenteket Kádár János, a Váradi Dalnokok egyik tagja köszöntötte, majd a továbbiakban moderátorként vezette a műsort. Elsőként a Nagyváradi Asszonykórus lépett fel, vezényelt Tasnádi Ferenc. Többek között magyar szenteket megéneklő himnuszokat (Szent László-himnusz) hallhattunk tőlük, de műsorukat például a közönség bevonásával egy Dankó-nótával zárták, a Jegenyefán fészket rak a csóka cíművel. Őket Szőcs Lőrinc és zenekara követte (Szukits Éva és Veres Lóránt), majd a Csillagocska Néptáncegyüttes előadása következett. Az ő fellépésüket Dimény Eszter és Márkus Zoltán éneklése nyitotta meg, majd a néptáncegyüttes egy része többek között szatmári táncokat adott elő, a talpalávalót természetesen a Csillagocska Zenekar szolgáltatta. Végül a Váradi Dalnokok lelkes kórusa lépett fel, ahogy a felvezetőben megtudtuk műsorukkal a 160 évvel ezelőtt született Dankó Pista emléke előtt tisztelegtek. Ők bordalokat, hazafias, illet- ve katonadalokat adtak elő: Eltörött a hegedű, Páros élet a legszebb, Három sósperec, de részlet hangzott el a Hegedűs a háztetőből is. Szólót énekelt Böszörményi Imre. Az előadásokat a közönség kitörő tapssal köszönte meg.

A Csillagocska Néptáncegyüttes is bemutatta előadását

A műsort a Nagyváradi Asszonykórus nyitotta meg

A Váradi Dalnokok bordalokkal, katonadalokkal léptek fel

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Romania

© PressReader. All rights reserved.