A gyülekezetek háziasszonyai

Beszélgetés Borsos Melindával, az Erdélyi Egyházkerület Nőszövetségének elnökével

Erdélyi Napló - - CSENDES ÓRA - SIMON VIRÁG

A huszonhét éve újraalakult nőszövetség útkereséséről, a bonyhai Bethlen-kastélyról és a másokért végzett önkéntes munka fontosságáról beszélgettünk Borsos Melindával, az Erdélyi Református Egyházkerület nőszövetségének elnökével.

– Évekig összefogta a Marosi Református Egyházmegye nőszövetségét, egyházmegyei elnökként sok mindet szervezett. Mit tartott munkája során fontosnak?

–A nőszövetség a kilencvenes évek elején alakult újra. Gyülekezeti szinten elkezdett dolgozni, aminek látványos eredményei születtek. Amikor 2000-ben egyházmegyei nőszövetségi elnöknek választottak, azt szorgalmaztam, hogy az egyházmegyei munkát is jobban fogjuk össze olyan közös programok szervezésével, amelyek ezt a szolgálatot segíteni tudják. Ilyen programok voltak a munkatársképzők, amelyeket a proMissió egyesület segítségével szerveztünk. Volt pedagógusként fontosnak tartottam, hogy szakmai segítséget nyújtsunk azoknak, akik a gyülekezeti szolgálatban részt vállalnak.

– A képzések milyen szerepet töltöttek be a helyi nőszövetségek munkájában? – Az asszonyok sok mindent elvégeznek, nagy lelkesedéssel szolgálnak. De néha észre sem veszszük munkájukat, hiszen a háziasszony szerepét töltik be. Ahogy a családban, úgy a gyülekezetben is fontos szerepet vállalnak. A képzéseken olyan információkat adtunk át, amelyek egyrészt a szervezésben segítettek, ugyanakkor lehetőséget teremtettünk kis lelki közösségek létrejöttére. Az asszonyok között megerősítő kapcsolatok alakultak ki, s ezek egy része most is tart. Próbáltuk megerősíteni a nőszövetségek közötti együttműködést, elindítottuk a vándorzászló útját. Igyekeztünk minél közvetlenebb kapcsolatot ápolni a tagsággal, ezért kisebb méretű rendezvényeket is szerveztünk. Gondot fordítottunk az ökumenére is: Marosvásárhelyen kéthavonta a különböző felekezetű gyülekezetek képviselői találkoztak.

– Az Erdélyi Református Egyházkerület nőszövetségi elnökeként ma mit tekint a legfontosabbnak?

– 27 évvel a nőszövetség újraalakulása után egyre nagyobb kihívásokkal állunk szemben. Egyrészt sok gyülekezet létszáma megcsappant, másrészt az aszszonyokat is sokfajta tevékenység vonzza. Ma már mindenféle más tevékenységbe bekapcsolódhatnak, amelyek fizika- ilag és lelkileg megerősíti őket. Elég nagy a verseny ilyen téren. Azt is figyelembe kell venni, hogy az önkéntes munka iránti kedv megcsappant. Ebben az önközpontú világban sok minden csak az egyénről szól, s az egyén azokban a közösségekben vesz részt, ahol ő jól érzi magát, ahol valamit kap. A nőszövetségeknek nem ez az egyedüli célja: olyan közösségekké kell válniuk, amelyek a többi embert is segítik. Másokért is tenni azonban ma már nem trendi, az ilyen munkát kevesen vállalják. Amióta elnöknő vagyok, legfontosabb célomnak tartom, hogy próbáljuk meg tudatosítani a gyülekezetek aszszonyaiban, mit jelent szervezeteink tagja lenni, mit jelent a református identitás. Fontos tudatosítani, milyen a református ember, mert ez az identitás is elvesztődött valahol. Konferenciá- kat szervezünk, és ezeken a református alapelvekről beszélgetünk. Az elmúlt években megpróbáltuk öntudatra ébreszteni a tagságot, és abban tudatosítani, hogy a nőszövetségi szolgálatra nagy szükség van. Még akkor is, ha az emberek egy része ezt másként gondolja.

– Hogyan foglalná össze a nőszövetségi munka lényegét?

– A nőszövetségi tevékenység sokszínű. Az elsődleges cél a hitélet ápolása: úgy élni a családban asszonyként, családanyaként, hogy gyermekeinket imádságos életre neveljük és megtanítsuk a keresztyén értékekre. Változó, hogy melyik szervezetünk milyen lendülettel és lelkülettel dolgozik. Rendszeresen vannak bibliaórák, konferenciák, amikor a saját közösségeiket erősítik. Az utóbbi években Székelyföldön lendült fel a nőszövetségi élet, de Kalotaszegen, a szórványokban és Marosvásárhely környékén is vannak jól működő szervezeteink. Sok helyen odafigyelnek az idősekre. Egy falat szeretet néven szerveznek akciókat, a nagy ünnepek előtt házi laskát, házi süteményt dobozolnak és visznek a gyülekezet idős tagjainak. A fogyatékosokra is figyelnek, programokat szerveznek közösen velük. Öregotthont látogatnak: ez a tevékenység is több mint húsz éve működik. A fiatalasszonyoknak gyerekneveléssel, karrierrel, házassággondozással kapcsolatos programokat szerveznek. Tavaly fiatal lányoknak is szerveztek tábort. A nőszövetségek sok helyen szakkollégiumokat, bentlakásokat támogatnak. Szép kezdeményezése volt az udvarhelyi egyházmegye nőszövetségének a református kollégium bentlakásának támogatása: saját költségükön felújították a szobákat, és kicserélték az összes ágyat matracostul. A nőszövetség kiadott két imádságos könyvet, amelyet lelkésznők írtak.

– Az önkéntes munka iránti érdeklődés folyamatos visszaesésével a nőszövet- ségek mennyire találnak követőket?

– Mindenhol van néhány aszszony, aki hajlandó ebbe a munkába bekapcsolódni. Legtöbb esetben az anyagiakat is ők teremtik elő tevékenységeik megszervezéséhez. Azt is el kell mondani, hogy a fiatal és a középkorú korosztály nagyon elfoglalt: karriert épít, gyermeket nevel, lehet még idős szüleit is gondozza. Ilyen esetekben nem lehet elvárni, hogy bekapcsolódjanak a nőszövetségi tevékenységekbe. Sokan keresik a lelki feltöltődés lehetőségét, de nem a hagyományos vagy az eddig ismert utakat próbálják járni, hanem valami újszerűben keresik a lelki megnyugvást, békességet. Ezeket az embereket nehéz megszólítani. Ez a nemzedék is hallott Istenről, de ez a tudás, tapasztalat mégsem győzte meg arról, hogy aktív tagja legyen egy gyülekezetnek. Próbáltunk másfajta tevékenységeket is szervezni, hogy őket is elérjük – több-kevesebb sikerrel. Ki kell mondani, ma nem divatos keresztyénnek lenni, és sokan csak azt teszik, ami divatos. Közben nem veszik észre, hogy a divat és a pénztárcájuk rabszolgája lesznek. Azt a lelki békességet, amit Istentől kapsz, semmi nem tudja pótolni.

– Az Erdélyi Református Egyházkerület a nőszövetségre bízta a bonyhai Bethlen-kastélyt. Milyen tervei vannak az épülettel és a hozzá tartozó területtel? – A bonyhai kastély Bethlen Ádámék tulajdona volt, és 1948ban államosították. Benczédi Albert lelkipásztor közbenjárásával Bethlen Fruzsina 2008ban kapta vissza családi örökségét, és azt az egyházkerületnek adományozta. Az egyházkerület 2013-ban a nőszövetség használatába adta. Célunk az volt, hogy a romos állapotban levő műemléképületet felújítsuk. Éveken át a felújítási terveken dolgoztunk és igyekeztünk anyagi erőforrást találni a kastély eredeti állapotba való visszaállítására. Idén a magyar kormány támogatásával megkezdődhet a helyreállítás. A kastély 741 négyzetméteres területű, háromszintű, kiterített felülete mintegy 22 ezer négyzetméter, 41 szobája van. Hároméves terv részeként restaurálják az épületet, és a kéthektáros udvart, illetve parkot is felújítjuk. Jelentős egyházi kulturális központot építenénk ki, és konferenciákra, rendezvényekre, képzésekre használjuk majd.

– Milyen út vezetett e termékeny nőszövetségi élethez? Milyen útravalót kapott ehhez otthonról?

– Egyszerű református családban nőttem fel Marosvásárhelyen. Visszagondolva gyermekkoromra, úgy érzem, igazi áldás volt számunkra, hogy édesanyám, aki hímzőnő volt, és nem dolgozott hivatalosan állami munkahelyen, minden idejét nekünk szentelte. Sokszor elgondolkozom azon, hogy az anyai szerep nincs eléggé értékelve a mai társadalomban. Számunkra nagy nyereség volt, hogy nem kulcsos gyerekek voltunk: édesanyám reggelit adott, elindított iskolába, meleg ebéddel várt, ruhákat varrt nekünk. Imádkozni tanított, elvitt vallásórára. Végigjártam az utakat a többi református gyermekkel együtt: konfirmáltam, ifjúsági bibliaórára jártam, s ezek mind meghatározó élmények voltak az életemben. Ezek indítottak el azon az úton, amelyen most is járok. Segítettek felismerni, hogy Istenben kell bízni, hozzájárultak a hitéletem növekedéséhez. Elhunyt férjem lelkész volt: szerettünk gyülekezetben szolgálni, szerettem abban a nagycsaládban élni, amit a gyülekezet jelentett. Végzettségem szerint számtantanár vagyok, tanítottam is. Azt is szerettem. Életem egyik nagy fordulópontján Isten mélyen belenyúlt az életembe, és más úton indított el: annak eredményeképp dolgozom egyházban, egyházi irodában immár 21 éve.

Mindenhol van néhány asszony, aki hajlandó a nőszövetségi munkába bekapcsolódni. Legtöbb esetben az anyagiakat is ők teremtik elő tevékenységeik megszervezéséhez.

– Milyen bibliai igét osztana meg az olvasóval, amely önhöz a legközelebb áll?

– Életem során több fordulópontot átéltem, és azok mindig valamilyen igéhez kötődtek, miközben személyesen hozzám szóltak, és megerősítettek. Idénre ezt az igét választotta a nőszövetség: „Ahol az Úrnak lelke, ott a szabadság” (2Kor 3,17). Amikor ezt választottuk, egyrészt arra gondoltunk, hogy 450 éve mondták ki Tordán a vallásszabadságot. De ez az ige nemcsak erről szól, hanem visszautal egy kicsit arra, amiről korábban beszéltünk: a mai posztmodern ember szereti magát szabad embernek látni, s közben nem veszi észre, hogy divatok, szokások rabszolgája. A valóságos szabadság ott van, ahol az Úrnak Lelke, s ezt megtapasztalni felszabadító. Ha elfogadom Istent életem Urának, ha törvénye szerint élek, akkor már nem kényszerít semmiféle trend, nincs megfelelési kényszer, mert akkor el tudom dönteni Isten lelke segítségével, hogy mi fontos számomra.

FOTÓ: SOMOGYI BOTOND

Három év alatt a bonyhai Bethlen-kastély épületét, udvarát és a hozzá tartozó parkot is felújítják

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Romania

© PressReader. All rights reserved.