A Budapesti Operettszínház megaprodukciója a Vásárhelyi Forgatagon

Erdélyi Napló - - BEHARANGOZÓ -

Egy igazi különlegességgel érkezik a 6. Vásárhelyi Forgatagra a Budapesti Operettszínház. A halhatatlan komponista, Kálmán Imre 1928-ban Bécsben, majd Budapesten bemutatott és méltatlanul elfeledett darabját, A chicagói hercegnőt hozza el a társulat Marosvásárhelyre a helyi Nemzeti Színház közreműködésével. A társulat három alkalommal, augusztus 31én 19 órától, illetve szeptember elsején 15 és 19 órától játssza az előadást a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében. A főszerepekben augusztus 31-én 19 órától és szeptember elsején 15 órától Dolhai Attila és Borbás Barbara, szeptember elsején 19 órától Homonnay Zsolt és Fischl Mónika látható. A darabban Kálmán Imre a dzsessz és az operett összeházasításával kísérletezett, amelyből egy igazán különleges alkotás született. A színpadon egy dzsesszés egy népi zenekar segítségével az amerikai dzsesszszámok mellett klasszikus operettmelódiák éppúgy felcsendülnek, mint cigány- és népzenei ihletettségű dalok – a 7óra7 kritikája szerint a nézők „egy valódi zenésszínháztörténeti pillanatnak lehetnek szem-és fültanúi”.

A Budapesti Operettszínház POSZT-díjas, több mint százfős megaprodukciójára már kaphatóak a jegyek a jegymester.ro/ biletmaster.ro oldalon, illetve augusztus 24-től a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház jegypénztárában is. A jegyek 60 lejbe kerülnek.

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Romania

© PressReader. All rights reserved.