Érseki áldás a régi-új iskolának

Erdélyi Napló - - HÉTRŐL HÉTRE -

A Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke, Jakubinyi György hirdette Isten igéjét az újjáalapított marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium tanévkezdő ünnepén, a szertartáson tíz pap és hat ministráns vett részt. A szülők és a tanári gárda örömére a Keresztelő Szent János plébánián ministráló gyermekek mellett Tamási Zsolt, az iskola régi-új igazgatója is helyet foglalt, a pedagógus a bibliából olvasott fel. Az igazságtalan meghurcoltatásoknak kitett iskola, tanulói és igazgatója esetét Jeremiás próféta példájával próbálta érzékeltetni az érsek: „Ő végig az Úrban reménykedett, mert az Úr azt mondta, ne félj, mert én veled vagyok!”. A római katolikus egyház most is az igazság diadalmaskodásával bízik, noha, mint főpapja mondta, a 76 restitúciós perből 62-öt elveszítettek. Az érsek kifejtette, a marosvásárhelyi iskola is majdhogynem a visszaállamosítási hullám áldozatává vált, majd egy huszonnyolc évvel ezelőtti történettel szemléltette a mai helyzetet. Mint mesélte, 1990 őszén elődje, Bálint Lajos érsek Bukarestbe küldte egyházi tanácskozásra. Az ortodox főpap kitámadta, a szemére vetette, hogy miért nem elég a római katolikusoknak, hogy az ortodox számtan között? – tette fel a kérdést. Ekkor egy bukaresti kollégám azt válaszolta, hogy a felekezeti iskoláknak nem csak a tanítás a célja, hanem a nevelés is. Úgy látszik, sokan még mindig nem értik ezt, hisz azóta sem változott a többségiek szemlélete” – jegyezte meg Jakubinyi György, aki szerint nem lehet és nem is szabad elválasztani a templomot és az iskolát. „Mi nem kérünk egyebet, mint amennyi nekünk jár, és amennyit mind a hazai, mind a nemzetközi törvények szavatolnak” – tette hozzá. A tanévnyitón felszólalt Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárságának főosztályvezető helyettese, valamint Tóth László, csíkszeredai főkonzul is. Mindketten a marosvásárhelyi magyar közösség, az iskoláért folytatott küzdelmét méltatták, hangsúlyozva, hogy közben diplomáciai úton a magyar kormány is végezte a dolgát. Az ünnepély után Tamási Zsolt, az iskola igazgatója lapcsaládunknak nyilatkozva szintén a közösségi összefogást méltányolta, mondván, hogy az igazságtalan megpróbáltatások még inkább öszszekovácsolták a magyar szülőket és tanárokat. Ugyanakkor hozzátette: a hazug, lejárató kampányokon kívül az

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Romania

© PressReader. All rights reserved.