Gondolkodni tilos?!

Gyergyói Hírlap - - AKTUÁLIS -

Egyre jobban örülök, hogy már kiöregedtem a tanügyet folytonosan megreformálni akaró bugyuta ötletelések „életbe ültetéséből”, és csak közvetve veszem tudomásul az új tanügyi bődületeket. Nem szívesen megyek bele a volt kollégák panaszáradatának nyomán csírázó vitákba, egyrészt mert nem szeretem, ha a szomszéd utcában is az én „halk szavú” kifakadásaimra fülelnek, másrészt nem is tudom csillapítani a kollégák háborgását, mert – szerencsére – már nem vagyok naprakész az új rendelkezésekkel. De azt kiveszem a szavaikból, hogy az új utasítások lényege egyre inkább gátat vetni az ifjúság gondolkodásának. Semmi értelme agyalni, jön le a „használati utasítás”, azt kell megtanulni, amit kell. Nana, csattanok fel mégis, egy mondatban kétszer is kell valami? Holott kizárólag meghalni kell, minden más egyebet lehet, ha a gondolko- dó egyén is úgy látja jónak. Ez a kötelezőség elleni kirohanásom régi nóta, sokszor megkeserítettem az igazgatóság, titkárság, könyvelőség hétköznapjait, de nem engedtem belőle. A kollégáim nem csatlakoznak a jól ismert véleményemhez és kezdenék részletezni, milyen utasítások jönnek a minisztériumból a tanfelügyelőséghez, onnan meg az iskolákhoz, de nincs szerencséjük. Rajtatok múlik minden, „nyilatkoztatom ki”, lehet nemet mondani és a gyereket – akár szabad, akár nem – rá lehet szoktatni a gondolkodásra. Nekem, a nyugdíjasnak könnyű, mondják, mert ha ott lennék még… Szavukba vágok: akkor is megmondtam mindig a magamét. Hát épp ez az, most nincs egy ilyen megmondó. Jön az újabb jól ismert szöveg: az orruk alatti vágás nemcsak arra van, hogy bemenjen az étel, hanem hogy szabadon kijöjjön a szó. Hát az nem könnyű, mondják, és ezzel általában vége is a beszélgetésnek. Miután elválunk, majdnem mindig bosszankodom, hogy talán meg is sértettem régi munkatársaimat, holott nem ez volt a célom. Az dühít még mindig, pedig most már nem is kellene vele törődnöm, hogy olyan embereket bigygyesztenek döntéshelyzetbe, akik nem képesek a gondolkodás kegyelmi voltát felfogni. Hogy csakis a gondolkodni képes ember lehet lelkében szabad, csakis azt nem tudja a legordasabb hatalom sem megalázni emberségében, de ha készakarva az egész iskolarendszer afelé irányul, hogy kinevelje a gyermekből a gondolkodási szándékot és készséget, akkor később már nem biztos, hogy vissza lehet hozni ezt a ledöngölt akaratot. S akkor a nyájtársadalom vajon az egyedül megengedett „igenis teljesítem, kérem alássan!” szolgamondat helyett fog-e tudni egyebet is, vagy ennyiben maradunk?!

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Romania

© PressReader. All rights reserved.