Cél: új alternatív oktatás

Károly iskola örömmel veszi a felkérést

Gyergyói Hírlap - - ÁLIS - BARICZ-TAMÁS IMOLA

f-pedagógia elán, meghonosíolgozik az óvoskolakezdés ó gyergyószéki ek szüleinek egy tja. Szeretnék, ha szel elindulhattípusú alternatív .

n találkoztak a szülők, gbeszélésen jelen lévő Zsuzsanna, a Kós Káraligazgatója,üdvözölte a yezést, támogatja az elTapasztalatát osztottémában Máthé Eszter ldorfos óvónő, továbbá seiről szólt Eperjessy nő is. ószentmiklóson a felkás Szent József tempániáján találkoztak a yanis a Kós Károly iskocsoportja ebben az épüködik. A Facebook ködalon, a Waldorfindító an nevű zárt csoport t fogtak össze, hogy alrmában biztosíthassák számára az oktatást. megbeszéléseken már osodott, hogy a Waldorfmellett döntöttek.

ezik az indulást

ároly iskola keretében ne az alternatív oktaZsuzsanna aligazgató dta, örül a lehetőségontosnak tartja, hogy bb egy névsort kapjon zon szülők névjegyzéksztől óvodai csoportba gyerekeiket, hisz e néludja kérvényezni a tanégnél a csoport létreGyermeklétszámfüggő egy csoport megalakulása, egy listát várok a szülőktől, és mindent megteszünk, hiszen kötelességünk, hogy kérésüket teljesítsük. Ahogy a névsor összeállt, a tanfelügyelőséghez fordulok, gondolkodtunk már a helyiségen is, pedagógusokon is, vannak lehetőségek” – vázolta Csibi Zsuzsanna, és jelezte, tudja, nem lesz könnyű az engedélyeztetés, de belevágnak, és reméli, ősszel indulhat a Waldorf-módszeren alapuló oktatás, az első óvodai csoport,. A találkozón jelenlévő Eperjessy Kinga óvónő a módszert ismeri, tanult Waldorfpedagógiát, mint mondta, a módszer lényege, hogy emberközpontú, rávezeti a kicsiket arra, hogyan kell közösségben együtt lenni, együtt alkotni, együtt működni. A gyerekeknek nagyon fontos, hogy ilyen szellemben nevelkedjenek.

A szülőkön a sor

A kezdeményező, Nagy Marcsi elmondta, közel száz tagja van a Waldorfindító Gyergyóban nevű csoportnak, csatlakoztak néhány hónapos gyerekek szülei is, a nagyobb gyerekeket nevelő szülők mellett. „Nagyon remélem, hogy még jelentkeznek szülők, és a következő tanévtől indulhat az óvodai csoport. A következő napokban a névsor összeállításán dolgozunk, szeretnénk konkrétan letisztázni, kik azok, akik a tanévkezdéstől Waldorf-pedagógia mellett döntenek” – mondta Nagy Marcsi. Hozzátette, reméli, hogy látva az előrelépést, nagyobb bizalommal lesznek a szülők.

A kedd délutáni találkozón, melyen a kisgyerekek is részt vet tek, meghívták a gyergyószentmiklósi, de Kolozsváron élő Máthé Eszter Etelka waldorfos óvónőt is, aki a megbeszélés alatt a gyerekekkel foglalkozott, és válaszolt a szülők kérdéseire is. Mint mondta, nagyon szép a Waldorf-pedagógia, aki teheti, nyisson feléje, továbbá az óvodaválasztásban a bizalom fontosságát emelte ki: „Nagyon fontosnak tartom a bizalmat, a szülők a pedagógus személyét nézzék, mert ha nem tudnak megbízni abban a személyben, akire rábízzák a gyereküket, akkor nem tudnak nyugodt lélekkel együttműködni sem” – mondta az öt éve címzetes waldorfos óvónő.

FOTÓ: BARICZ-TAMÁS IMOLA

A waldorfos óvónő a szülők kérdéseire is válaszolt

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Romania

© PressReader. All rights reserved.