Yszerűen csak jó kapus akart lenni

Ú Király Gáborral, a magyar labdarúgó-válogatott legendás kapusával

Gyergyói Hírlap - - SPORT -

ar labdarúgók közül élen áll a válogatottsáekintve. Otthonról indult, tizennyolc év ideóskodás után szülővárosában, Szombatheezi be aktív pályafutását. Először van Széön, első benyomása, hogy olyan otthoni. árja azt a kérdést, hogy volt-e katona, mintgy a szürke mackónadrágról beszéljen? Inkapussal, Király Gáborral.

baton még a Halaját védted. Azt hinber, hogy két napra lni mész valahova dal, nem pedig hogy dvarhelyre érkezel. ágyam volt eljönni SzéErdélybe. Sajnos edsem adódott rá lehetőok nagyon egyszerű, a ideje alatt nincs hogyan od, annak végén pedig t a válogatott programn már kezdtük is az alalubbal. Szóval nagyjáidőm nem volt ilyen kia. Miután két éve már k a nemzeti együttesriódus felszabadult, leni, pihenni, illetve bepóat a dolgokat, amelyek k. Volt egy felkeresés, vás székely részről a or Nemzetközi Kapusresztül. Mivel jómagam erettem volna ide jönni, n ment minden. Persze ok egyeztetése nehézvaly nyár óta kerestük, r legyen. Télen nem sist meg itt vagyunk.

alkalom, hogy Szén vagy? n, eddig még nem járomániában is csak akr a nemzeti együttesk hivatalos mérkőzést en. Csak a mondákat, a allottam Székelyföldről.

rája vagy itt. Valóés, csodás ez a hely? ő érzésem az, hogy otty átjöttünk a határon, Székelyföld felé, valógszépült a táj. Érezni le- hetett az itt élő emberek történelmét, kultúráját. Egy otthonos érzés van bennem, nem olyan, mint amikor az ember elmegy külföldre, ahol szép minden, egzotikus a környezet. Ez valami más.

– Talán így másképp tudod megélni azt az érzést is, amikor meccsen megláttad egy zászlón a Székelyföld feliratot. Az Európa-bajnokság alatt többször hangsúlyoztátok, hogy nem egy ország, hanem egy nemzet mezét öltöttétek magatokra.

– Ez nemcsak kijelentés volt, hanem belülről így is gondoljuk. Tudjuk azt, hogy kik szurkolnak nekünk. Én tizennyolc évet külföldön játszottam, nagyon ismerős számomra az érzés, hogy milyen távol lenni az anyaországtól, mégis magyarként képviselni ezt a nemzetet. Egyik nyelv sem hasonlítható a magyarhoz, egyik emberi tulajdonság sem hasonlítható a magyaréhoz. Mi magyarok ugyanolyanok vagyunk Amerikában, Németországban vagy Magyarországon. Úgy gondolom, hogy Székelyföldön mégis egy kicsit más: a gyökerek innen jönnek. Mítoszokból, mondákból hallja az ember, hogy az igazi magyar gyökere Székelyföldről származik. Ismerek sok székelyföldi embert, akik mások: őszintébbek, céltudatosabbak, karakteresebbek.

– Száznyolc. Ez a szám, amellyel az első helyen állsz a magyar válogatottbeli szereplést illetően az örökranglistán. Milyen volt lemondani a nemzeti csapatban való szereplést?

– Negyvenévesen már nem biztos, hogy olyan nagy jövő áll előttem. Na meg a sok utazás, a sok elfoglaltság tizennyolc éven keresztül felőrli az embert. Nincs nyaralás, pihenés, csak mindig munka meg munka. Nagy élvezettel csináltam és csinálom most is a Haladásban, de néha már nagyon sok volt. Az, hogy száznyolcszor léptem pályára a magyar válogatottban, csak egy szám. Sokkal fontosabb, hogy ezek az alkalmak mit tartalmaztak: milyen mérkőzések, milyen tapasztalatok, milyen szenvedély. Előbb-utóbb átveszi majd valaki az első helyet. A rekordok azért vannak, hogy megdöntsék. Bennem ennyi volt, ennyit tudtam adni, de ezalatt nagyon sokat kaptam is. Azt gondolom, hogy vissza is kell adnom ezekből. Elértem egy százas válogatottságot, felemelő érzés volt, és ezt még megtoldottuk egy Eb-szerepléssel. Főképp hogy egy nemzetet képviseltünk, nem egy klubot. Úgy kellett kimenni a pályára, hogy ne hozz szégyent azokra az emberekre, akik magyarok.

– Nem kapod meg a következő szavakat: öreg, ideje lenne félreállnod, engedd a fiatalokat érvényesülni?

– Nem mondják, mert látják, mit teszek le naponta az edzésen. Ugyanolyan keményen dolgozom, mint egy huszonéves. Az edző, a csapattársak ezt látják. Az egy dolog, hogy a legfiatalabb játékos és köztem huszonöt év korkülönbség van. Ezzel menni kell tovább. Amíg én szenvedéllyel tudom ezt csinálni, addig ott leszek, nem fogom befejezni. Csak akkor, amikor én szeretném.

– Nem csoda, hogy a karriered során díjak sokaságát halmoztad fel. Van olyan elismerés, amely különös jelentőséggel bír számodra?

Minden díjat hihetetle tól, hogy a Herthában a szurkolók kedvencévé választottak, a Bundesligában a legjobb kapus, a Premier League-ban a második legjobb hálóőr lettem. Díszpolgár vagyok szülővárosomban, Vas megyében az év embere lettem. Ezek mind nagy dolgok. Ugyanakkor a magyar aranylabdák vagy az Évtized kapusa cím mind olyan kitüntetések, amelyekért megdolgoztam. Én nem a Real Madridban, a Barcelonában vagy a Manchesterben akartam védeni, hanem egyszerűen jó kapus akartam lenni. Az másodlagos, hogy hol állsz kapuba, a fontos, hogy milyen munkát teszel bele.

– Most átkerültél a másik oldalra, azért dolgozol, hogy jó kapusokat nevelj ki. Edző is lettél, nagyon úgy fest, hogy a fociőrületből nem tudsz kiszállni.

– A labdarúgás egy életfilozófia. Aki ebben élt, tudja, hogy ez embereket változtat meg. A foci egy világhatalom. Ugyanúgy rúgják a labdát Angliában, mint Amerikában vagy Honoluluban, bárhol. A fiataloknak azt próbálom átadni, amit pályafutásom alatt tanultam. Nem csupán szakmailag, hanem pedagógiailag is. Egy kis kapusnak például nem azt fogom mondani, hogy Buffont nevelek belőled, hanem hogy kihozom belőled a legjobbat, a többi pedig már rajta múlik, hogy meddig ér el. Mi a kapusiskolában így foglalkozunk a fiatalokkal. Hatan vagyunk a sulinál, összesen 1700 profi mérkőzés van mögöttünk, tehát rengeteg gyakorlati tapasztalat. Nem könyvből olvastuk a kapusszakmát, átéltük az egészet. Dobáltak a szurkolók az égig is, mi tudjuk, hogy ebből mit lehet kihozni.

– A román–magyar mecscseket miként élted meg? tú csaták. Kivéve a zárt kapus találkozót, az nem volt jó. 1998ban még kommandósok gyűrűjében mentünk az összecsapásra. Volt tűz, emóció, nemzeti tudat ezekben a párharcokban. Kellenek az ilyen mérkőzések, mert kihozzák az emberekből az igazi érzéseket, hogy a foci nagyon nagy hatalommal bír.

– Biztos vagyok benne, hogy az elmúlt időszakban kevés olyan interjút adtál, amelyben nem esett szó arról a bizonyos szürke mackónadrágról. Ezt így mosolyogva fogadod, vagy teher számodra?

– Nagyon sokszor elmondtam már, persze próbáltam nem ugyanazokat a szavakat használni. Ez ugyanolyan számomra, mint a focicipő vagy a kesztyű, azaz munkaeszköz. Nekem az furcsa, hogy valaki az utcán joggingnadrágot hord, mert abban én védeni szoktam. Ez hozzátartozik a felszerelésemhez.

– Van olyan kérdés, amelyet feltennél Király Gábornak?

– No, ez jó. Az, hogy voltam-e katona. Ez onnan jön, hogy az Eb-n egy sor újságíró azzal fárasztott, hogy így a szürke nadrág, úgy a mackónadrág. Amikor már a sokadik interjú is ugyanúgy kezdődött és végződött, akkor mondtam, nem igaz, hogy nem tudnak egy normális kérdést feltenni, amit még nem tud senki rólam. Mondták, itt az alkalom, hogy megfogalmazzam. Akkor tettem fel: Tudják-e, hogy voltam-e katona? Aztán válaszoltam is rá: igen, voltam egy évig. Persze tudom, hogy a fociszeretők többségét az érdekli, hogy Király Gábor miért szürke nadrágban véd. Viszont Király Gábor nemcsak ebből áll, hanem sok mást is a nagyközönség elé tud tárni

FOTÓ: BARABÁS ÁKOS

Arra tanítja a fiatalokat, hogy saját képességeik szerint legyenek a legjobbak

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Romania

© PressReader. All rights reserved.