Cára vonultak a tanárok

Kompetens” munkaügyi miniszter lemondását kérték Bukarestben

Udvarhelyi Híradó - - - KŐRÖSSY ANDREA

y százan tüntettek a munkaügyi mium épülete előtt ási rendszerben alt visszásságok szakszervezet abb megmozdurvez.

kt a t ási r endszer tegy száz alkal maja tüntetett tegnap aügyi minisztérium székháza előtt, a megrésztvevői évismétlőompetensnek nevezték a Vasilescu tárcavenek a lemondását köSimion Hăncescu, a ulást szervező Szabad Szakszervezetek Szök ( FSLI) elnöke az Euek elmondta: sürgősen ldani bizonyos probléldául a gyermeknevetegszabadságok ügyét, év elejétől bevezetett módosítások miatt renalmazott esik el jelengektől. A tanügyisek az bérezési törvényt is ki- fogásolják, Hăncescu elmondása szerint jelenleg – a január elsejei 25 százalékos bérkiegészítés után – egy kezdő pedagógus 1470 lejt keres, bére pedig 2020ra legfeljebb 2400 lejre fog emelkedni, ennyit keres most a helyi önkormányzatnál egy sofőr. A FSLI ezért a 2017/153-as számú kerettörvény azonnali módosítását kéri. Hăncescu és az érdekvédelmi tömörülés további illetékeseit a munkaügyi tárca tárgyalni hívta a minisztérium épületébe.

Mircea Nicolae szakszervezeti tag a Ziua de Cluj kolozsvári hírportálnak azt nyilatkozta: a bérezési törvény valóságos káoszt eredményezett a tanügyi rendszerben. Szerinte a jogszabályt egyértelműen rosszul, „hallás után” alkalmazzák, „mindenki azt ért ki belőle, amit akar”. Radu Jilavu, aki Temesvárról érkezett Bukarestbe, azt kifogásolta, hogy hiába kérik évek óta, hogy a bruttó hazai termék (GDP) legalább öt százalékát fordítsák az oktatásra. Emiatt óriási hiányosságok vannak az infrastruktúra területén, a szakszervezeti tag elmondása szerint a pedagógusok számtalanszor kerülnek megalázó állapotba. A szakszervezeti szövetség a tervek szerint ma is tüntetni fog, 10 és 14 óra között ismét a munkaügyi minisztérium épülete elé vonulnak.

FOTÓ: OCTAV GANEA/INQUAM PHOTOS

A tanügyisek az egységes bérezési törvényt is kifogásolják

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Romania

© PressReader. All rights reserved.