Egy dadogás története – Vida Gábor új könyvét mutatták be

Vásárhelyi Hírlap - - AKTUÁLIS - ANTAL ERIKA

A Látó irodalmi Játékok legutóbbi rendezvényén, szerda este Marosvásárhelyen, a Kortárs Művészetek Házában, a volt Knöpfler Vilmos utcai zsinagógában mutatták be Vida Gábor Egy dadogás története című regényét. A szerzővel Szabó Róbert Csaba beszélgetett.

Felolvasással kezdődött a könyvbemutató, amelynek egyik sajátossága az volt, hogy csupán egy példány, a szerzőé volt ott az eseményen, ugyanis annak ellenére, hogy a Magvető Kiadó 1500 példányban adta ki, Marosvásárhelyen nem kapható. Vida Gábor Erdély-regényt szeretett volna írni, aztán család-regényt írt, ami tulajdonképpen nem is áll távol az eredeti céltól, hiszen, mint a legtöbb erdélyi családról, az övéről is elmondható, hogy a története megegyezik Erdély történetével.

Szabó Róbert Csaba, aki, akárcsak a szerző, a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztője, első kérdésében arra volt kíváncsi, hogy a dadogás, amely Vida Gábort hosszú évtizedeken át jellemezte, mennyire befolyásolta az íróvá válásában. A kö- zönség, amelynek a terem szűkösnek bizonyult, megtudhatta, hogy sokban hozzájárult, hiszen a dadogó mindig „szöveget szerkeszt”, ismervén, hogy melyek azok a szavak, amelyeket nem tud kimondani, helyettesíti, mondatokat „ír át”, kifejezéseket cserél, töröl, vagy helyettesít, átugorja azokat, valami mással pótolja, a mondanivalóját is ál- landóan csiszolja, hogy a belesülést, ha lehet, minél jobban elkerülje. Persze az azért a környezetében is meglepetést okozott, amikor bejelentette, hogy Kolozsvárra, magyar szakra fog felvételizni, ahol szóbeli volt az első vizsga.

A regényről szólva Vida elmondta, hogy azokat a történeteket, amelyeket ő nem élhetett, ta- pasztalhatott meg, úgy írta meg, mintha azoknak ő is részese lett volna. Az 1970-es árvízről például, amikor csupán kétéves volt és amelyről egy nyárfasor és egy csillogó felület maradt meg az emlékezetében, a későbbi beszámolók alapján úgy ír, mintha mindazt, amit neki az azt megélt emberek elmeséltek, ő is átélt volna. Minden történetnél nem lehetett ott az ember, de azért úgy beszél arról, mintha ott lett volna – magyarázta a szerző.

A regénynek három főszereplője van tulajdonképpen, – mondta Szabó Róbert Csaba, –, az író és annak apja és anyja. De ott vannak a nagyszülők is, sőt azoknak a felmenői is és ott van Magyarország és Erdély történelme is, hiszen, mint a családok zöme, a Vidáék családja is ugyanazokat az eseményeket élte át többnyire. A hatalommal való kapcsolat, a megfélemlítés, a szegénységgel való megküzdés, a családban betöltött szerepek, a tökéletes látványra való törekvés, a problémák elhallgatása, titkolózások – azok a tényezők, amely nem egy, de több generáció életét is meghatározta, befolyásolta abban, hogy milyen irányba kanyarodjon. Az író, saját élettapasztalatai alapján határozta el, hogy véget vet ennek, kibeszéli, megírja, a világ elé tárja mindezt. Még azt is vállalva, hogy ezzel saját édesanyját haragítja magára.

A könyvbemutató végén újabb részletet olvasott fel a regényből.

FOTÓ: BODA L. GERGELY

Vida Gábort Szabó Róbert Csaba faggatta az előzményekről, az írásról, a tapasztalatokról

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Romania

© PressReader. All rights reserved.