Két család egy térben

Drámák a szobában – Ernelláék Farkaséknál

Vásárhelyi Hírlap - - MAGAZIN - TAMÁS ATTILA

Telt ház előtt vetítették szerdán az Ernelláék Farkaséknál című magyar játékfilmet a Filmszereda – Székelyföldi Mozgókép Fesztiválon. Az alkotásról Túrós Eszter művészettörténész és Beretvás Gábor, filozófus, esztéta, egyetemi tanár beszélgettek.

Beretvás elmondta, az Az Ernelláék Farkaséknál című film rendezője, Hajdú Szabolcs a film előtt kőművesként is dolgozott. „Ez a film az utolsó próbálkozása volt, hogy a szakmában maradjon és hál’ Istennek sikerült. Bár a Magyar Filmalap nem jelölte ezt a filmet, mégis eljutott a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválra (KVIFF), ahol megnyerte a Kristályglóbusz díjat, és Hajdú Szabolcsot a legjobb férfiszínész kategóriában díjazták”. Hozzátette: tulajdonképpen ez egy színházi előadás, és ezt próbálta ezt átfordítani a film nyelvére. „A produkció low budget, vagyis teljesen minimális pénzből, saját lakásában forgatta, a már meglévő színészekkel, saját gyerekeit is bevonva a produkcióba. Mivel tanított is, ezért 13 operatőr-hallgatót választott ki a film forgatásához, így tizenháromféle kameramozgás érvényesül a filmben” – részletezte a filmesztéta. Túrós Eszter elmondta, a filmet eredetileg nem a mozikban kezdték el vetíteni – és ez is szimpatikussá tette sokak számára az alkotást – hanem a ren- dező a saját lakásába hívta meg barátait, ismerőseit, így abban a környezetben lehetett először megnézni, amiben tulajdonképpen forgatták.

„ Ezt követően lehetett jelentkezni Facebookon, így bárki rendezhetett lakásvetítést, amin a rendező és a stáb tagjai is részt vettek. Ez egy különleges viszonyulás a közönséghez, erre még jó példa a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan, amelynél úgynevezett „mozibuszt” lehetett ház- hoz rendelni, így ezt is családias környezetben lehetett megtekinteni. A film ugyanakkor egy különleges hangulatot, intimitást teremt” – mondta el Túrós Eszter. Beretvás szerint Hajdú Szabolcs azt akarja kifejezni, hogy generációjának ő egy átlagos tagja, a filmben szereplő család, a miliő és a történet tulajdonképpen, rólunk, emberekről szól. „A szereplők olyan 40-es 50-es éveikben levő emberek, akikről a magyar film mintha egy kicsit megfeledke- zett volna. Ezért is egyedi ez az alkotás” – részletezte.

Túrós Eszter szerint a filmben nagy szerepet kap a tér, a kameramozgás, a szereplők visszafogottsága, egyszerűsége egy picit mintha közelítene a román filmek világához. Beretvás Gábor úgy vél i, van a fi lmben valami dokumentarizmushoz simuló esztétika. „Egy nagypolgári miliőt kapunk, a tér nem klausztrofób, hiába vannak a szereplők sokszor egy szobá- ban, hanem elég tágas ahhoz minden, hogy ne legyen zavaró. A filmnek már van egy folytatása a színházban: Kálmán nap címmel, ahol a filmben felvetett dolgok tovább folytatódnak, és ebből is a tervek szerint egy hasonló kaliberű film készülne – fejtette ki.

Az Ernelláék Farkaséknál című filmet a Filmszereda utófesztivál keretében hétfőn, 18 óra 30 perctől újból vetítik.

FORRÁS: BIG BANG MÉDIA

Jelenetfotó a filmből. Csíkszeredában telt ház előtt vetítették

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Romania

© PressReader. All rights reserved.