Közvéleményem 2017-ről

Vásárhelyi Hírlap - - SZEMPONT - SEBESTYÉN MIHÁLY

Már megint nem engem kérdeztek meg, nem az én köz- és önvéleményemre volt kíváncsi az általános és speciális népszerűség-méricskélő hivatal. Egyáltalán, még soha nem kerültem be a reprezentatív mintába, ami egy húszmilliós ország esetében, amelynek egynegyede külföldre van kihelyezve tartósan és honvágytalanul, kb. 10 ezer fő lenne.

Azt is be kell látnom, hogy a felmérők ennyi emberhez nem tudnak eljutni, mert azok elzárkóznak rendszerint a választól, nem veszik fel a telefont, nincs skájpjuk (apjuk, anyjuk, étvágyuk), vagy éppen ellenkezőleg süketek, némák, vakok, nem állnak szóba valami utcán kérdőíveket lobogtató mitugrásszal, mások olyan bőbeszédűen hatványozzák a semmit, hogy ebből a legrámenősebb közvélemény-cirkáló sem tudna egyetlen értékelhető adatot összekaparni. Legfennebb a saját orcáját dühében. Egy intézet kiadott egy eredménylistát arról, hogy melyek az országban a legvonzóbb városi turistacélpontok, hol a legbiztonságosabb a városi élet és melyik nagyranőtt urbanizált településen a legmagasabb az életszínvonal. Rendkívül hálás téma, kis türelemmel és sok képzelőerővel könnyedén ki lehet hozni azt az eredményt, amely a leginkább tetszik a megrendelőnek

Az elmúlt esztendőben ez a minden szempontból megfelelő ismérvrendszer Brassónak kedvezett. Állítja a tabella. Ámbátor az éllovas városában nincs metró, nem köti össze még mindig autópálya Európával, repülőtere kezdetleges, de a bukarestiek szeretnek oda átruccanni enyhe borzongással, mert mégiscsak más a levegője, mint a Balkán-bajok és bajnokságok ékkövének. Ott már vannak igazi turistalátványosságok, régi épületek, antikizáló légkör, földrengésbiztos és egykor egy másik ország (birodalom) szélső határvárosa volt, most pedig a jelenlegi ország közepetáján aranyszarvas. Sőt nem egyszer hallani, hogy Titulescu külügyminiszternek az volt az álma, hogy Brassó legyen az ország fővárosa. A második helyen Kolozsvárnak a napokai része és Nagyváradnak a melegferedői és szecessziója. Rendben van, irigységre semmi ok. Kolozsvár amúgy is az erdélyi román élet központja és a magyarság kulturális főváros-szimbóluma köztünk halványultan és hervadozva ugyan, de még lobog. Várad pedig már nem is Románia, hanem Közép-Európa illúzióját kelti a szemlélőben, a délről áthaladó turabakancsosban.

Az általunk olvasott közleményből nem derül ki, hol helyezkedik el Vásárhely? Mi mindenesetre a középmezőnyben véljük. Nem fekszik főutak mentén, ehhez le kell térni. Vannak látnivalók, de például akadnak ismétlődő szobrok is, amelyek minden más városban is előfordulnak hol zászlódíszben, hol natúr utánzatban. A vonatok udvariasan elkerülnek, holott átépítették a pályaudvart, a repülőtere 120 km-re fekszik a belvárostól, van ugyan egy nagyobbacska Aero-terminál, de azt éppen csinosítják, s ha készen is lesz, egy csomó járat, mely a múltban felkereste honunkat, eztán – ha igaz – nem leend. Minek innen repülni mondjuk Párizsba vagy Barcelonába? Még elszakadnánk, erősödne az autonóm vágy. A közlemény csúcsmondata így hangzik: „A lakók a következő városokban elégedettek az életszínvonallal: Nagyszeben, Temesvár, Piteşti, Marosvásárhely, Bukarest, Craiova és Jászvásár. Ezeken a településeken a statisztikát készítők szerint megfelelő beruházások voltak az utóbbi években, és a földrajzi elhelyezkedésüknek is köszönhetően potenciális turisztikai vonzerővel rendelkeznek.”

Nem tudom, kit kérdeztek meg a fiúk, de nagy a gyanúm, hogy a városvezetést faggatták, amely természetesen a hatalom burkában meg van elégedve önmaga potenciájával. Mi, akik itt éltünk 2017-ben, nem tapasztaltunk túlságosan nagy beruházásokat. Elégedettségünket nagyban rontják a magas lakásárak, a növényzetirtó hadjáratok, a parkolóhelyek és mélygarázsok hiánya, az adóhivatal és egyéb irodák zsúfoltsága és nagyon rossz munkatempója, az egészségügyi ellátásban mutatkozó hiányok, a kórházak évről-évre magukat alulmúló színvonala, értelmes ipari létesítmények hiánya, a kombinát füstje, a mellékutcák elhanyagoltsága, a szaporodó dölyf és a kiskirályok száma, a fedett uszodák hiánya, a magyar nyelv kiszorulása, a városi tanács velünk egy nyelvet beszélő tagjainak ismeretlensége, a bíróság részrehajlása a román–magyar vonatkozású ügyekben, az elvándorlás, a vissza nem vágyás, az országosnál gyengébb átlagbérek. Az utcanevek sem tükröznek minket, mert a szimbolikus mezőben az uralom folyton a szemünkbe villog. Persze ezzel nem vagyunk egyedül, ott vannak azok a városok is, amelyek sorsunkban osztoznak.

Közbiztonságunk ugyancsak középszintű volt, de naponta kitörhetik a nyakukat a tűsarkúak, ha a polgármester kedvence köveken igyekeznének valahová. Mert kultúresemény az bőven van és taxit is lehet kapni, ha nem esik az eső és a zegernye. Egyebekben az idén rengeteg ungurescu szaloncukrot lehetett vásárolni meg magyar kolbászt és uborkát. A szezonra való különös tekintettel.

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Romania

© PressReader. All rights reserved.