Tember 10-én kezdődik és június 14-ig tart az iskola

Vásárhelyi Hírlap - - AKTUÁLIS -

Közel negyvenezer véleményt vett figyelembe az oktatási minisztérium, amikor elkészítette a következő, a 2018–2019-es tanév szerkezetét. A döntés szerint az iskola szeptember 10-én kezdődik és június 14-ig tart. A téli vakáció december 22. és január 13. között lesz, a félévi szünidő pedig február 2. és 10. között. A tavaszi vakációt április 20. és május 5. között kapják a tanulók.

A minisztériumi közlemény szerint a jövő tanév tanév 168 napból áll, a kisiskolások és óvodások 2018. október 27. és és november 4. között is vakációzni fognak. Az érettségire készülő középiskolások 2019. május 31-én fejezik be az iskolát, a nyolcadikosok június 7-én. A jövő tanévben is lesz Iskola másként hete, amelyet öt egymást követő tanítási napon kell meg Ebbe az országos programba valamennyi tanintézmény saját maga döntheti el, hogy mikor kapcsolódik be, a lényeg, hogy 2018. október 1. és 2019. május 31. között kell megtartani. Ez alatt a hét alatt a tanítók, osztályfőnökök a diákokkal és szülőkkel együtt döntik el, hogy mivel foglalkozzanak. Mehetnek tanulmányi kirándulásra, választhatnak egy témát, amelylyel foglalkoznak, ellátogathatnak öregotthonba, árvaházba, megismerkedhetnek különböző kulturális, szociális intézménnyel, betekintést nyerhetnek olyan vállalkozásokba, műhelyekbe, amelyek iránt érdeklődnek.

A félévi dolgozatokat a félév vége előtt legkésőbb három héttel kell elkészíteniük, az országos tantárgyversenyeket a tavaszi vakációban szervezik meg

FOTÓ: BARABÁS ÁKOS

osztály továbbra is megmarad

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Romania

© PressReader. All rights reserved.