Megvannak a győztesek

Az AWS együttes nyerte az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatóját

Vásárhelyi Hírlap - - MAGAZIN -

Az AWS és a Viszlát nyár című szám nyerte A Dal 2018 című showműsort szombaton Budapesten. A yesyes együttes, amelynek kézdivásárhelyi a dobosa, harmadikként jutott be a döntőbe, a közönség végül nem őket, hanem a zsűritől a legkevesebb pontot begyűjtő AWS-t választotta. Vasárnap este az is kiderült, ki fogja képviselni Romániát a lisszaboni megmérettetésen.

Az AWS és a Viszlát nyár című szám nyerte A Dal 2018 című show-műsort szombaton Budapesten, ez a dal fogja képviselni Magyarországot a májusi Eurovíziós Dalfesztiválon Lisszabonban.

A közmédia hetedik dalválasztó show-ja

A Duna és a Duna World csatornán élőben sugárzott magyarországi döntőbe jutott Dánielfy Gergely az Azt mondtad című dallal, Süle Zsolt a Zöld a májussal, Heincz Gábor BIGA a Good Vibez című számmal, a Leander Kills a Nem szól harang című szerzeménnyel, az AWS Viszlát nyár című dalával, Horváth Tamás a Meggyfával, Király Viktor a Budapest Girl című dallal, valamint a kézdivásárhelyi dobossal, Katona Tamással fellépő yesyes az I Let You Run Away című szerzeménynyel. A finalisták produkciói után a szakmai zsűri tagjai egyenként 4, 6, 8 és 10 pontot adtak az általuk legjobbnak tartott négy dalnak. Az így négyre szűkített mezőnyből Dánielfy Gergely, Király Viktor, a yesyes és az AWS száma közül a tévénézők választották ki a nyertest. Siklósi Örs, az AWS frontembere a show-műsor után, A Dal – Kulissza című műsorban elmondta: egyelőre nem tudják felfogni, mi történik velük. Mint a zenekar tagjai elmondták, most az ünneplés következik, utána aztán nagyon intenzív munkás időszak fog elkezdődni – írta az MTI. A Dal 2018 döntőjében extra fellépőként színpadra lépett Ferenczi György és a Magna Cum Laude, valamint Pápai Joci. A közmédia hetedik dalválasztó show-jának zsűrijében Frenreisz Károly Kossuth-díjas rockzenész, az LGT és a Skorpió zenekar alapító tagja; Both Miklós Fonogram- és Budaidíjas zeneszerző, népzenegyűjtő; Schell Judit Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész és Mező Misi, a Magna Cum Laude énekesgitárosa szerepelt.

Különféle helyszíneken zajlott a romániai válogató

Vasárnap este az is kiderül, ki fogja képviselni Romániát a megmérettetésen, ugyanis a The Humans zenekar és a Goodbye című dal nyerte az Eurovíziós Dalfesztivál romániai válogatójának döntőjét, így ez az együttes mehet majd a Lisszabonban tartandó dalversenyre.

A romániai válogató történetében először idén öt különféle helyszínen szervezett elődöntőn választották ki azt a tizenöt dalt, amely részt vehetett a vasárnap esti fináléban. A Román Televízió több csatornája által élőben közvetített döntőbe jutott Rafael&Friends ( We Are One című dalával), Tiri ( Deşert De Sentimente), Claudia Andas ( The One), az Echoes ( Mirror), Dora Gaitanovici ( Fără Tine), Eduard Santha (Me som romales), Vyros ( La La La), Feli ( Bună de iubit), Teodora Dinu (Fly), MIHAI (Heaven), Xandra ( Try), Jukebox feat. Bella Santiago (Auzi Cum Bate), Alexia&Matei ( Walking On Water), Erminio Sinni&Tiziana Camelin (All The Love Away) és a The Humans (Goodbye).

A győztes dalt a közönség szavazata alapján választották ki. Egy óra állt rendelkezésre a szavazásra, egy telefonszámról egy voksot lehetett leadni minden dalra.

Az idei Eurovíziós Dalfesztivált Lisszabonban tartják, 43 ország képviselője fog indulni. Az elődöntőket május 8-án és 10-én szervezik, a fináléra május 12-én kerül sor. Az Eurovíziós Dalfesztivált az európai közszolgálati televíziók szövetsége, a European Broadcasting Union szervezi. Az első ilyen dalversenyt 1956-ban tartották a svájci Luganóban. Románia 1993 óta vesz részt a megmérettetésen.

FOTÓ: MTI/BRUZÁK NOÉMI

Az AWS zenekar, miután Viszlát nyár című dalával megnyerte A Dal 2018 televíziós versenyt

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Romania

© PressReader. All rights reserved.