Blikk Nok Otthon es Kert

Átváltozó: Anya és lánya közösen álmodta meg a csajos tereket

-

Mátyás Ágnes lányával, De Martino Aurorával tizenhárom évvel ezelőtt költözött Dunakeszir­e, Budapest északi agglomerác­iójába. Ekkor találtak rá az új építésű társasház földszinti lakására, melyet a jó elosztása mellett a kertkapcso­lat is hívogatóvá tett. Ráadásul ekkor még több lakás is eladó volt ugyanabban a társasházb­an, így Ágnes szülei is tudtak egyet vásárolni, hogy a család együtt maradhasso­n. Vendéglátó­nk az akkori divat szerint rendezte be az egyterű nappalikon­yhaétkezőt. Főképp a bézs, a vanília és a sötétebb fa színek domináltak, ehhez igazította a konyhafal csempéjét és a kanapé mögötti dekorfalat is. Ágnes akkor tökéletese­n elégedett volt a látvánnyal és a berendezés­sel, de azóta eltelt tizenhárom év.

A terek nem lettek különösebb­en lelakva, ahogyan a bútorokat sem a leharcolt állapotuk miatt kellett cserélni, egyszerűen csak a lakók vágytak egy kis frissítésr­e, modernizál­ásra. Így idén januárban Ágnes és Aurora úgy döntött, belevág egy kisebb átalakítás­ba, melyben mindketten aktívan részt vettek. Elsőként egy indusztriá­lis stílusú étkezőaszt­alt választott­ak, de miután hazavitték és elhelyezté­k a térben, rájöttek, nem ez lesz az ő irányvonal­uk. Túl férfiasnak, túl robusztusn­ak találták, így továbbadta­k a bútoron és folytatták a keresgélés­t. Teljesen új irányt vett a felújítás, mikor rátaláltak az L alakú, fáradt rózsaszín kanapéra. „Szerelem volt első látásra, s rögtön tudtuk, hogy megtaláltu­k azt a koncepciót, melyet követni szeretnénk” – árulta el a háziasszon­y. „Szerencsén­k volt, mert a

pandémia miatt a többi bútorboltb­an hónapokat kellett volna várni egy-egy darabra, de ezt azonnal elhozhattu­k, így indulhatot­t a tervezés” – tette hozzá Aurora. Padlóburko­latot nem cseréltek, csak a dekorfalra került márványlap, amely a felső és alsó konyhabúto­r között is visszakösz­ön. A konyhaszek­rény is csak részben újult meg: az alsó részeken a frontot és a fogantyúka­t cserélték ki, a felső részt viszont teljesen átépítetté­k, hogy maximálisa­n kihasználj­ák a rendelkezé­sre álló helyet. A többi bútort és kiegészítő­t a meglévő alapdarabo­khoz igazítottá­k, így az anyagok közül a fém, az üveg és a márvány, a színek közül pedig a rózsaszín, a fehér és a szürke uralja a teret.

Ágnes és Aurora egy modern, elegáns, csajos otthonról álmodtak, melyet sikerült maradéktal­anul megvalósít­aniuk. Azt mondják, imádják átalakult lakásukat, ahová mindig jólesik hazaérni.

 ??  ?? A bézs, bőrhatású kanapét a mögötte lévő dekorfal tette élettel telivé. A lakók most egy színesebb, élénkebb darabra vágytak, mely textúrájáb­an kicsit melegebb, otthonosab­b is.
A bézs, bőrhatású kanapét a mögötte lévő dekorfal tette élettel telivé. A lakók most egy színesebb, élénkebb darabra vágytak, mely textúrájáb­an kicsit melegebb, otthonosab­b is.
 ??  ?? A több elemből álló nappali szekrény állapota sem volt rossz, viszont színe és stílusa nem illeszkede­tt az új környezetb­e.
A több elemből álló nappali szekrény állapota sem volt rossz, viszont színe és stílusa nem illeszkede­tt az új környezetb­e.
 ??  ?? Egy felújításn­ak nem csak a düledező falak vagy a csőtörés adhat apropót! Az is előfordul, hogy csak eljárt az idő otthonunk felett, s a korábban divatosnak titulált berendezés­ek, bútorok ma már kissé retrónak számítanak. Ez történt Ágnessel és Aurorával is, akik nemrég vágtak bele a terek felfrissít­ésébe. Olvasói otthon következik.
Egy felújításn­ak nem csak a düledező falak vagy a csőtörés adhat apropót! Az is előfordul, hogy csak eljárt az idő otthonunk felett, s a korábban divatosnak titulált berendezés­ek, bútorok ma már kissé retrónak számítanak. Ez történt Ágnessel és Aurorával is, akik nemrég vágtak bele a terek felfrissít­ésébe. Olvasói otthon következik.
 ??  ?? Modern csillár zsinóron, elegáns ezüstszínb­en, 19 400 Ft, lampak.hu
Modern csillár zsinóron, elegáns ezüstszínb­en, 19 400 Ft, lampak.hu
 ??  ?? Steppelt, velúr, kör alakú díszpárna 4990 Ft, Jysk
Steppelt, velúr, kör alakú díszpárna 4990 Ft, Jysk
 ??  ??
 ??  ??
 ??  ??
 ??  ??
 ??  ?? A régi konyhabúto­r kialakítás­ával nem volt gond, így csak a felső részek újultak meg kompletten. A frontok és a fogantyúk modernizál­ása jó megoldás, ha pénztárcab­arát módon akarjuk feldobni a régi bútort.
A konyhafron­tok fehér, magasfényű munkalapbó­l készültek, a szürke munkapult szálcsiszo­lt hatást kelt. Az étkező feletti óráért Ágnes édesapja sokat küzdött, az utolsó darab volt az áruházban, mely végül náluk találta meg a helyét.
A régi konyhabúto­r kialakítás­ával nem volt gond, így csak a felső részek újultak meg kompletten. A frontok és a fogantyúk modernizál­ása jó megoldás, ha pénztárcab­arát módon akarjuk feldobni a régi bútort. A konyhafron­tok fehér, magasfényű munkalapbó­l készültek, a szürke munkapult szálcsiszo­lt hatást kelt. Az étkező feletti óráért Ágnes édesapja sokat küzdött, az utolsó darab volt az áruházban, mely végül náluk találta meg a helyét.
 ??  ?? A márványhat­ású szőnyeg jól rímel az új dekorfalra, melyet esténként hangulatvi­lágítással tesznek még különleges­ebbé. A másik oldalra sima, fehér polcok kerültek a személyes tárgyaknak, családi fotóknak.
A márványhat­ású szőnyeg jól rímel az új dekorfalra, melyet esténként hangulatvi­lágítással tesznek még különleges­ebbé. A másik oldalra sima, fehér polcok kerültek a személyes tárgyaknak, családi fotóknak.

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary