Mitől félünk?

Egy indiai bölcs jógi, Sivananda mester úgy tartja, a félelemnek pusztító ereje van. Hiszen amilyennek gondoljuk magunkat, olyanná válunk.

Agondolatnak hatalmas az alakító ereje. A nyugati pszichológia ezt úgy nevezi: önbeteljesítő jóslat. Amitől félünk, beépül a tudatalattinkba, és elkezdi irányítani az életünket, hiába kapálózunk ellene.

Nincs más, csak a szeretet

A félelemtől csakis akkor tudunk megszabadulni, ha tudatosítjuk, vagyis felismerjük és elfogadjuk. Ha szembenézünk vele, előbb-utóbb elillan. A megvilágosodottak pontosan tudják, hogy nem létezik a világon semmi, csak a szeretet.

Minden, ami rossz, ami keserű, ami irtózatos, az nem más, mint a szeretet hiánya. Ez szüli a félelmet is, a szeretetlenségtől való rettegés. Akár kicsiben nézzük, akár nagyban: a pénzhajhászás, rablás, csalás vagy akár a háborúk oka mindig az, hogy ha majd gazdag leszek és hatalmas, akkor jobban fognak szeretni. Ha rettegnek tőlem és tisztelnek, akkor majd jobban fognak szeretni. Ha öt nőt tartok a feleségem mellett, akkor öttel többen fognak szeretni. Ha jól a mélyére megyünk, mindig ott találjuk minden gonoszság okaként a szeretetlenségtől való rettegést.

A lélek nem ismeri a halált

Sivananda azt mondja, a félelem okai a nem ismerés (tiszta lényünk nem ismerése) és a kötődés (kötődés az anyagi dolgokhoz), melyek együtt járnak, mint egy ikerpár. Minden embernek van valamiféle képzelt félelme. A valós alapú félelmeink 5 százalékot tesznek ki, a képzelt félelmeink 95 százalékot. A képzelt félelmek betegségeket okoznak, elszívják az ember energiáját, okai a folyamatos izgatottságnak, az alacsony szintű életerőnek, szorongásnak, rossz közérzetnek, az összhang hiányának.

Se vége, se hossza a képzelt félelmeinknek. Sivananda mester azt tanácsolja, üljünk le egy kis időre, és tartsunk önvizsgálatot. Ha megfigyeljük a gondolatainkat, rá fogunk jönni, milyen módon tévesztett meg bennünket az elménk a hosszú évek során, és hogy a félelmeinknek nincs valós alapja. Nincs, hiszen a lélek számára ismeretlen a halál, és – ahogy ezt a megvilágosodottak rendszeresen megtapasztalják – a tiszta önmagunkhoz érkezés állapota a mérhetetlen és leírhatatlan szeretet. Ez az állapot vár a halál után, vagy akár most is, ha meditáció révén eljutunk önmagunkhoz.

Szeretni fáj

Ez a tudás menthet meg tehát a félelmeinktől, amelyek megkeserítik, beszűkítik az életünket. A tudás a lélek útjáról, halhatatlanságáról. Arról, hogy a testi állapot csak egy állomás, az asztráltestet viszont nincs ami elpusztítsa. Minden, ami ebben az életben fáj, legyen az betegség, elhagyatottság, éhínség, elillan, mintha sose lett volna, ha átlépünk az asztrális világunkba. Az élet csak színjáték, de feladata van, meg kell tanulnunk jónak lenni, nem ártani és szeretni. De milyen sokan vagyunk, akik szeretni is rettegünk! Félünk, mert ha a szeretetet megismerjük, többé nem tudunk nélküle élni. Kegyetlen kín elveszíteni azt, aki a szeretetet adta, viszonozta, pedig elkövetkezhet ez a fájdalom. Ezután már nem engedjük meg magunknak, hogy teljesen kinyíljon a szívünk valaki iránt. Inkább élünk megbénulva, szürkén, szeretet nélkül. Csendben szenvedve.

Bak Merjünk élni!

Sivananda szerint az életünk folyását irányító hatalmas törvény a karma. Nem menekülhetünk előle. Minden, amit elrontottunk, ami elől elmenekültünk, mert féltünk, ezerszeresen megismétlődik egészen addig, míg meg nem értjük, hogy merni kell élni. Merni kell elindulni, idegen utakra tévedni, merni kell szeretni, merni kell elveszíteni, merni kell szenvedni, meghalni, majd feltámadni. Csakis így van értelme ennek a gyönyörű körforgásnak.