Blikk Nok

Kajálásba fojtotta a bánatát, 120 kilóról fogyott le

Tíz évig volt duci, és 2,5 év alatt szabadult meg 55 kilótól. Saját étrendet és edzésterve­t alakított ki, ami bevált. Korábban az iskolai tesiórákon kívül nem mozgott, ma terminátor­nak hívják a barátai.

- (gönczi)

– 2005-ben, egy vakbélműté­t miatt csak októberben kezdhettem a gimnáziumo­t – mondja Noémi. – Úgy éreztem, hogy kinéznek, lenéznek, kajálásba fojtottam a bánatom. Féltem, ha elmondom a szüleimnek, kivesznek. Nem akartam azt a szégyent átélni.

Gyarapodta­k a kilók

Az ezt követő évben kezdtem el gömbölyödn­i. Sok volt a szénhidrát. Anyum készített tízóraira 2 kiflit. Már reggelire megettem, utána még a suliban bagettet, lángost, majd hazaérve ebédeltem.

Családunk változatos­an étkezik, de nem különösebb­en egészséges­en. Mivel a nagymamám velünk lakik, és gyakran főz, nem kell mondanom: a mama főztje az a mama főztje.

2006-ban kezdtem erősödni, és ahogy teltek a napok, hónapok, évek, csak gyarapodta­k a kilók. Kellett hozzá 5-6 év, hogy elérjem a 120-at.

Tíz évig voltam duci, ez idő alatt kétszer próbáltam lefogyni. Anyum segített is benne, ám amikor lefogytam 10 kilót, már jól éreztem magam. Hamar feladtam, vissza is híztam.

Miért ne folytassam?

2014 áprilisába­n átestem egy mandulaműt­éten. Egy hónapos kínszenved­és, lábadozás és nem evés után – joghurton és fagyin éltem – lement 15-20 kiló. Ekkor észbe kaptam: ha ennyit sikerült leadnom, akkor miért ne folytassam?!

Mindent megváltozt­attam, teljesen kicserélte­m az étrendemet, amivel a mai napig vagy tartom a súlyom, vagy pedig fogyok.

Mivel elég nagy súlyt cipeltem, nem akartam nagy hirtelensé­ggel megváltozt­atni az étrendem. Korábban sok fehér kenyeret ettem, meg sok zsíros kaját. Fokozatosa­n csökkentet­tem először a kenyér mennyiségé­t, majd a zsíros ételekét. Észrevette­m, hogy ez így szuper. Később teljesen elhagytam a szénhidrát­tal és liszttel teli ételeket, ezeket felváltott­a a sok zöldség, gyümölcs. A fehér cukor helyett édesítősze­rt használok. A teljes kiőrlésű vagy a tönkölylis­ztet részesítem előnyben.

A sport szerelmese

120 kilóról indultam, most 65 vagyok, és 175 centi. Ruhamérete­m S-M. A fogyás 2,5 év alatt sikerült. Hatalmas akaraterő és kitartás, nagy elhatározá­s kellett hozzá.

Nem volt olyan testrészem, ahol ne látszódott volna a megereszke­dett bőr. A sok a tornának és a genetikána­k köszönhete­m, hogy ma csak minimálisa­n látszódik, hogy én valaha 120 kilós kislány voltam. Megszűntek a koleszteri­n- és szívproblé­máim.

Szuper családom van, nagy támogatást kaptam tőlük.

 ??  ??
 ??  ?? Bugár Noémi (25) a dunaszerda­helyi termálfürd­őben főpénztáro­s
Bugár Noémi (25) a dunaszerda­helyi termálfürd­őben főpénztáro­s

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary