Ennyit keres, amióta agyonplasztikáztatta magát
Válása után döntött úgy a Las Vegasban élő Amanda Martin (26), hogy változtat az életén.
A kisbaba, aki nem sokkal az abortusz határideje után jött világra, csodával határos módon szépen fejlődött, és ma már jóval nagyobb, mint a plüsspolip, amely mellett egykor eltörpült.
Leadott vagy 30 kilót, százezreket költött plasztikai sebészre. Új testét megosztotta az Instagramon és a Tinderen, és nem várt sikert aratott: mára a Tinder egyik királynője lett, az Instán 4,3 millió követője van, és egy fizetős videós szolgáltatáson keresztül – érte fizetnek a férfiak – évi 2 millió dollárt, vagyis több mint 600 millió forintot kaszál.
A kis Bailey Appleyard jóval korábban érkezett a vártnál: 25 hétre és 6 napra született, a súlya alig volt több egy kilónál. A tüdeje nemcsak fejletlen volt, de a koraszülés miatt megtámadta egy vírus is, ezért lélegeztetőgépre került. Ekkor kapott szüleitől, Clair (25) és Jordan Felsteadtől (25) egy plüsspolipot, hogy vigyázzon rá az inkubátorban. A polip lábai akkor pont olyan hosszúak voltak, mint Bailey apró teste – a plüssfigura „karjaival” át tudta ölelni a csöppséget szülei helyett, akik a koronavírus-járvány miatt nem is látogathatták meg gyermeküket a kórházban, mégcsak egy üvegfa