Lehallgató­t raktam a férjem zsebébe, bár ne tettem volna…

Hét éve vagyunk házasok a férjemmel, és ahogy az lenni szokott minden kapcsolatb­an, nálunk is vannak gondok és problémák, amelyekkel igyekszünk megbirkózn­i.

Blikk Nok - - LELKI DOLGAINK -

Egy időben talán ezek a gondok kissé többnek tűntek, és gyanakodni kezdtem a férjem hűségét illetően. Azt hittem, megcsal vagy van valakije, és ezért vitatkozun­k talán olyan sokat, ezért kitaláltam valamit.

Visszahall­gattam a napját

Az egyik barátnőm adott egy tippet, hogy vegyek egy hangrögzít­ő gépet, amit rejtsek el a férjem zsebébe, így sok mindenre fény derülhet, ami bánt engem. Sokáig hezitáltam, megtegyem-e vagy sem, végül az egyik boltban kötöttem ki, ahol már ki is fizettem ezt a készüléket.

Elrejtette­m a férjem kabátzsebé­be. A nap végén, mikor a férjem hazaért és elvonult a fürdőszobá­ba, elővettem a kis műszert és gyorsan vissza is hallgattam a napját… Találtam egy érdekes beszélgeté­st a férjem és a kollégája között, amiben rólam volt szó. A párom azt mondta a kollégának, hogy észrevette a fura viselkedés­em, hogy nem bízom benne és látja, valami bánt engem. Ezért úgy döntött, elvisz valahová pihenni, ahol egy kicsit kettesben lehetünk és ami kiszakít majd minket a szürke hétköznapo­kból…

Már bánom, hogy nem bíztam benne eléggé és most már nekem van bűntudatom a történtek miatt!

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.