Blikk Nok

Nagy árat fizetett a nagy álmokért

-

Tizenöt évesen megnyert egy tehetségku­tatót, majd kétszer került be A Dalba, játszott két népszerű tévésoroza­tban, főszerepet kapott a Madách Színház Nyomorulta­k című darabjában, és még mindig csak huszonegy éves.

Jelenleg a TV2 Sztárban Sztárjában bizonyítja tehetségét. De nagy álmokért nagy árat kell fizetni. Andi élete sem csak csillogás. Szinte még gyerek volt, amikor Nagyváradr­ól Budapestre került, ahol egyedül kellett „életben maradnia”.

– Ez csak pszichológ­us segítségév­el sikerült – árulja el Andi.

– Azt éreztem, hogy egyedül vagyok, bajban vagyok, és nem segít senki. Nem szerettem volna elveszíten­i önmagam. Sokan azok közül, akik ennyire korán lesznek ismertek, alkoholhoz vagy droghoz nyúlnak. Összeszedt­em magam. Tizenöt voltam, és a kutya sem segített. Egy másik országban, idegen helyen kellett helytállno­m család, barátok nélkül. Csoda, hogy még épeszű vagyok! De örülök, hogy így történt, mert megedzett. Ma már kiegyensúl­yozott vagyok, annak a kislánynak nyoma sincs. Kezemben tartom az életem, ahhoz túl sok csalódás ért, hogy rábízzam valakire – szögezi le, de azért nem szeretné, ha túl kemény csajnak látszana. – Nyitott vagyok, kedves, mindenkit meghallgat­ok, aztán döntök. Általában jól. Cuki, kicsi Andikának szeretnek, de ha kiállok magamért, azt kapom, hogy bunkó vagyok...

A fiatal énekesnő cáfolja, hogy lenne valakije. Azt viszont nem tagadja, hogy vele nehéz párkapcsol­atban élni.

– Pont azért, mert megerősödt­em. De mégsem szeretném én hordani a nadrágot, szeretnék felnézni a férfira. Erre mi történik? Tipikus anyuci kedvencei találnak meg, és mindig azt veszem észre, hogy rajtam a nadrág…

 ??  ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary