Bóza Roland: Vérző hassal nyerte meg A Konyhafőnököt
Mindenki előtt titkolta a problémáját, ezért a székesfehérvári versenyzőről senki sem sejtette, hogy pokoli fájdalommal küzd a műsor alatt. Többek között erről is beszélgettünk Bóza Rolanddal, A Konyhafőnök nyertesével.
– Mondták már, hogy a hangja olyan, mint Fenyő Iváné?
– Igen, egy-két rajongótól megkaptam, hogy hasonlít. Még a végén műsorvezető leszek. (nevet)
– Vagy színész.
– Az nagy álmom volt! Tizenévesen szerettem volna színiiskolába járni, de az élet végül nem arra sodort. Az egész család vendéglátós, nem volt kérdés. Imádtam főzni, nem kényszer volt. Fura lett volna, ha színitanodába járok.
– Jól is megy a főzés, mint kiderült. Boldog?
„Az jött le, beképzelt vagyok, pedig nem”
– Persze. Óriási boldogság volt, amikor kimondta Zé a nevem, de most élem meg igazán, hogy adásba került a Konyhafőnök; az emberek megállítanak az utcán, gratulálnak.
– Végig nézte a műsort?
– Természetesen. Kíváncsi voltam, miket suttognak rólunk a séfek. Érdekes volt. Magamat másmilyennek láttam, mint amilyen vagyok. Néhányan írták kommentben, és néha nekem is az jött le, hogy beképzelt vagyok. Pedig nagyon nem, inkább magabiztos.
– Makkegészségesnek látszott, de kiderült, hogy nem volt jól.
– A műsor előtt volt egy nagy műtétem, perforált a vakbelem. Kivettek egy harminccentis da
rabot a vastagbelemből, az epémet és a vakbélnyúlványt.
– Mennyi idővel a beavatkozás után kezdődött a műsor?
– Megműtöttek, én pedig saját felelősségre egy nappal a forgatás előtt elhagytam a kórházat.
– Azzal a komoly vágással?
– Harminc centi, a köldökömtől a csípőmig. A műsor alatt végig komoly kötés volt rajtam, és haskötő, hogy ne legyen újra sérvem, az izom ne szakadjon tovább. Nem emelhettem volna többet öt kilónál, de volt olyan, hogy felhoztam a rekeszt a piactérről, és éreztem, hogy felszakadt a seb, csurog belőle a vér... Volt olyan is, hogy késő éjjel lett vége a forgatásnak, és úgy átázott a kötés, kinyílt a seb, hogy felhívtam Fehérváron egy ismerős orvost, aki lekezelte a sebet, kaptam nyugtató fájdalomcsillapító injekciót. Hajnalban viszszaértem Pestre, és kora reggel már mennem kellett forgatni.
– Miért nem szólt annak az orvosnak, aki a stúdióban kezeli az elvágott ujjaikat?