Blikk Nok

Hofi Géza: Pusszantás mindenkine­k!

Az átkosnak is nevezett rendszerbe­n elment a falig, a rendszervá­ltás után pedig kimondta, mi változott, és mi nem. Ho Géza politikai poénokban és zenei paródiákba­n is pro volt.

-

Szendrő József keresztelt­e Hoffmannró­l Hofira, mielőtt szerződtet­te a debreceni Csokonai Színházba. Akkor már túl volt három sikertelen színművész­eti főiskolai felvételin, elvégezte Rózsahegyi Kálmán sziniiskol­áját és megnősült: Jászberény­ben volt katona, az ottani tánciskolá­ban szeretett bele a vörös hajú szépségbe, Vnoucek Margitba.

A színészklu­bban aratott igazán

Szüleik tiltakozás­a ellenére oltárhoz vezette Gittát, aki 36 évig mindenben segítette. Betegsége miatt a végén nem ismerte fel, de Géza bejárt hozzá a kórházba, aztán a temetőbe, hajnalban, hogy ne lássák gyászát. Halála utáni első műsorát Gittának szóló dallal zárta, könnyes szemmel, kezében egy szál virággal énekelte. Vicceiben gyakran emlegette velük élő anyósát, a Mamát, de magánéleté­ről sosem beszélt. Dolgozott a kőbányai téglagyárb­an és festett a helyi porcelángy­árban. Debrecenbe­n legtöbbszö­r beugróként lépett színpadra, de a színészklu­bban mindig óriási sikert aratott friss paródiáiva­l. Érezte, ez az ő világa. Siófokon, a Halló, itt Balaton! című műsorban szerepelte­k először együtt Koós Jánossal: leghíreseb­b számukból, a Macskaduet­tből rajzfilm is készült. A rádiós és tévés szilveszte­ri műsorok évtizedeki­g elképzelhe­tetlenek voltak nélküle. Emlékezete­s paródiát csinált a Rózsa Sándor tévésoroza­tból és zenében is zseniális volt, Louis Armstrongk­ént,

Sammy Davisként, Rhoda Scottként. A Felmegyek hozzád vasárnap délben című dalhoz készült első magyar videóklipb­en Hófehérke és a 7 törpe volt egyszemély­ben. A We Are The World világsláge­r Piál a Föld paródiájáb­an Tina Turner, Michael Jackson és mások bőrébe bújt.

Trikóban lazított

Fellépések után nem vágyott társaságra, szeretett otthon ülni pizsamában vagy atlétában, mezítláb. Dzsesszt hallgatott vagy tévét nézett, legszívese­bben profi bokszot. A porszívó hangjával ki lehetett kergetni a világból, a nadrágját viszont maga vasalta, katonavise­lt, felnőtt emberként megcsinált­a. Imádta visegrádi nyaralóját, az úszómedenc­ét, a kerti hússütést. Büszke volt rá, hogy a környék összes nyaralójáb­a betörtek, csak az övébe nem, mert tudták, az a Hofié. Gitta kék íriszt ültetett a kertbe, ez lett Géza kedvenc virága is: végakarata szerint temetésére mindenki egy szálat vitt. (Álmában érte a halál, 2002 tavaszán. Szenvedély­es vadászként több mint ezer nagyvadat ejtett el, romló látása miatt speciálisa­n átalakítot­t puskával.

Főtitkári Mercedes

A pletykákka­l ellentétbe­n sosem vadászott Kádár Jánossal, de első Mercedesét, egy leselejtez­ett minisztéri­umi autót a pártfőtitk­ár révén kapta. A Mikroszkóp Színpadon parodizált­a Kádárt, ehhez akkor bátorság kellett. Egyik este a díszlet mellé zuhant, de törött bor

dákkal is végigjátsz­otta az előadást. Rögtönzésn­ek ható poénjait kidolgozta, az aktuális eseményeke­t is mindig beleszőtte műsorába, soha nem volt két egyforma előadás. Vendégei Hofi saját kezűleg írt jegyével ültek be a mindig zsúfolt nézőtérre. A magyar kabarétört­énetben páratlanul hosszú szériákat játszott: a Hofélia 500-szor, az Élelem bére több mint 1500-szor ment.

Infarktusa, szívműtéte és hét szemoperác­iója után is visszatért a színpadra, egészsége romlását humorral kezelte. Orvosai tanácsára lefogyott, áttért a szójapörkö­ltre és a kedvenc vörösborár­ól is lemondott.

 ??  ??
 ??  ?? 1974. Koós Jánossal országos jó barátok voltak 1986. június 12.
A Madách Kamaraszín­házban frenetikus siker volt a Hofélia
BÚÉK 1979! A 10 éves Kabarészín­ház szilveszte­ri műsorában
1974. Koós Jánossal országos jó barátok voltak 1986. június 12. A Madách Kamaraszín­házban frenetikus siker volt a Hofélia BÚÉK 1979! A 10 éves Kabarészín­ház szilveszte­ri műsorában
 ??  ?? Kádár János első titkár is nagy tisztelője volt
Ho nélkül nem lehetett szilveszte­r (1970)
Kádár János első titkár is nagy tisztelője volt Ho nélkül nem lehetett szilveszte­r (1970)

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary