Járai Máté: Pokolian hiányzott Kíra!
Több mint egy hónapig külön élt a színész és szinkronrendező felesége, Kíra, ami alapjaiban változtatta meg a kapcsolatukat.
Szó szerint a túlélésért küzdött Járai Máté Dominikán az RTL Klub Survivor című műsorában. Azt mondja, iszonyatosan nagy megpróbáltatás volt, nem gondolta volna, hogy ennyire megviseli a hétköznapokban teljesen természetes dolgok hiánya.
Előnyére változott meg
– De ami pokolian hiányzott, az Kíra volt. Soha nem töltöttünk ennyi időt egymás nélkül – árulja el Máté. – A huszonhárom év alatt jó ha tíz napot voltunk külön, de azt is úgy, hogy közben tudtunk kommunikálni. Olyan sosem volt, hogy ne tudjunk egymásról semmit, ne osszuk meg egymással az érzéseinket. Fizikailag valamennyire fel lehet készülni a műsorra, de mentálisan nem, és az a nehezebb.
Máté állítja, a Survivor pozitívan változtatott az életén, amit a felesége, Kíra is észrevett.
– Ma már az egyszerű dolgokat is nagyon tudom értékelni. Sokszor halljuk azt a közhelyet, hogy annak örüljünk, amink van. Közhely, de igaz! Egy fogmosásnak, egy zuhanyozásnak is lehet örülni, hogy újra használhatom a parfümöm, hogy a közértben megvehetem, amit szeretek és Kírát akkor hívom, amikor csak akarom. Boldogan mentem vissza a Reggelibe műsort vezetni, fantasztikus szeretettel fogadtak ott és közösségi oldalaimon is. Ezekből az örömökből táplálkozom. Kírával ez nászút lett volna, de a hiánya iszonyatosan megviselt. Megbeszéltük, hogy kibírjuk egymás nélkül, csak így nincs értelme. Ilyen hosszú próbatételnek soha többé nem tesszük ki egymást. Igaz, azt is mondtam, ha jövőre lesz Survivor, menjen el, mert komoly lelki utazás lenne neki is.
A távolság jót tett nekik
Máté érzi, hogy ez a néhány hét megváltoztatta a kapcsolatukat. Rengeteg élmény érte őket, amit nem tudtak egymással megosztani.
– Neki olyan volt, mintha eltűntem volna a föld színéről, nem tudott elképzelni engem. Én viszont folyamatosan elképzeltem őt az otthonunkban, a nyaralónkban. Fontos lett volna, hogy tudjak róla, hogy biztasson, de így is motivált, mert szerettem volna, hogy büszke legyen rám. Hogy mit éltünk át, azt el tudjuk mesélni, de azt, hogy mit éreztünk, sokkal nehezebben. Igyekszünk ezt az időt intenzíven bepótolni. Hiszem, hogy a távolság jót tett nekünk. Kiderült, hogy egy átlagos kapcsolathoz képest sokkal fontosabbak vagyunk egymásnak.
Miért élnek nyitott házasságban?
Mivel nincs más ismert páros, akik nyilvánosan beismerték volna, hogy nyitott kapcsolatban élnek, minden kérdést, bántást és biztatást Máté és Kíra kap.
– Nem azért élünk nyitott házasságban, mert nem szeretjük a másikat. Az, hogy most lelkileg még harmonikusabb a kapcsolatunk, nem jelenti azt, hogy ne élnénk meg azokat a vágyainkat, amiket eddig is – magyarázza Máté. – Egyiknek semmi köze a másikhoz. Szeretjük egymást akkor is, ha valamelyikünk találkozik mással. Nem azt mondom, hogy így kell élni, csak azt, hogy így is lehet. Borzasztóan hiányoztunk egymásnak, ezért most összekapaszkodunk. Az a harmónia, ami köztünk van, eddig minden nehézségen átsegített. Az állandóságot, a biztonságot szeretem az életemben, ugyanakkor a biztonságérzet öli a vágyat. A házasságunktól, a társunktól azt várjuk, hogy biztos, megbízható és kiszámítható legyen, ugyanakkor minden, ami a szenvedély, az a kiszámíthatatlanság, a váratlanság. Minden, amit a házastárstól várunk, ellentétes azzal, amit egy szeretőtől. Azt kell megalkotni a házasságon belül, hogy legyen benne spontaneitás, lazulás, izgalom, vágy. Pont ezeket kell megtanulni, nem ölbe tett kézzel ülni, hanem elkápráztatni a másikat. Harcolni kell a másikért életben tartani a tüzet. A mi kapcsolatunk ebben a szakaszban van, újra és újra felfedezünk a másikban olyan dolgokat, amikről eddig nem is tudtunk, hogy vannak.