Vörös kis semmiség
Sok ember kezén láthattuk már, mégsem egyértelmű a jelentése. Értéktelen kis piros madzag, de a legenda szerint hatalmas ereje van, a legnagyobb bajtól is megvéd.
Az ősi Kabbala-hívők szerint a csuklóra tekert piros fonal egy gyapjú- vagy pamutszál, ami megvédelmez a betegségektől, a rosszakaróktól és a negatív befolyástól. Vörös színe pedig a vért, az életet és az egészséget jelképezi.
Úgy hat, mint egy oltás
Ennek a piros madzagnak különleges mágikus erőt tulajdonítanak, mert nem csak a betegségektől, balesetektől, rosszakaróktól véd meg, de még önmagunktól, a belőlünk áradó irigységtől, féltékenységtől vagy az ártó, magányos gondolatoktól, idegeskedéstől, szorongástól is. Igaz, a vörös szín szerintük éppen a rombolás, a rossz energiák színe, de ilyen kicsiben, a csuklóra kötözve úgy hat, mint egy oltás, vagyis ellenanyagot termelünk a rossz történések ellen. A vörös itt a negatív energia legyengített változata, amely így immunissá tesz bennünket a Gonosz Szem negatív energiáival szemben.
A bal kéz elfogad, a jobb ad
Fontos, hogy a fonál a bal csuklóra kerüljön, mert a bal kéz a befogadást jelképezi, a jobb pedig az adakozást, így balunkon épp azoktól az energiáktól véd, amelyek felénk áramlanak. Keleten egyébként nagyon is komolyan veszik a két kéz energiáját, mindig bal kézzel veszik át a pénzt, és a jobbal adják, de ez minden dologra igaz, adni jobb kézzel, elfogadni bal kézzel kell. Fontos, hogy egy általunk szeretett, megbecsült ember kösse fel a csuklónkra a madzagot úgy, hogy összesen hét csomó legyen a szálon. A csomók a szivárvány hét színét és a hét spirituális dimenziót jelképezik. Ha egy nap leesik a karkötőnk, ne essünk kétségbe. Azért esett le, mert már nincs szükségünk rá. Később talán, egy új élethelyzetben újra felköthetünk egyet. Ha viszont már aznap vagy másnap leesik, amikor felkötöttük, a saját szándékaink, érzéseink tisztaságát kell megvizsgálni. Olyan ügyben például nem támogat, amivel rosszat tennénk másoknak.
A felhelyezés rítusa
A vörös fonalat nem lehet csak úgy magunkra kötözni. A szeretet jelen kell legyen már az első pillanatban is, amikor a testünkre kerül, ezért olyan valakinek kell ránk kötni, akit tiszta szívvel szeretünk, és aki viszontszeret bennünket. Lehet ez a szü
lőnk, barátunk, kedvesünk, hitvesünk vagy testvérünk. Mielőtt ránk kerül a fonal, kérjük meg a Fényt, hogy adjon erőt ahhoz, hogy embertársaink felé kedvességet, megértést sugározzunk, adjunk hálát mindazért, amink van, és kérjük, hogy ne legyen bennünk irigység és féltékenység. Ezután a fonalat csomózzuk a bal csuklónkra, majd ismételjük meg ezt hat alkalommal, amíg összesen hét csomót nem kapunk.
Tiszta lélekkel!
A vörös fonalat csak az viselje, aki szeretetteljes, alázatos és igaz. Ne beszéljünk sokat saját sikereinkről, mert így könnyen az irigy tekintetek célpontjává válhatunk. Ez nem azért történik, mert az emberek alapvetően gonoszak, hanem mert így működik az emberi természet a materiális világban. A sikereinkkel való hencegéskor az örömünk nagyjából tíz percig tart, míg a Gonosz Szem hatása akár tíz napig, tíz hétig vagy akár tíz évig is üldözhet bennünket. Tehát nemcsak másokért, de a saját érdekünkben is szerénynek és visszafogottnak kell lennünk.
Még pár amulett
Varázserőt tulajdonítanak a Salamon pecsétjének nevezett talizmánnak is. Ez egy hatszögletű szimbólum, amely megvéd a betegségtől, az erőszakos haláltól, az ártó szellemektől, de segíti viselője anyagi, szellemi gyarapodását is. A hívők gyakran tartanak otthonukban kámeákat, azaz szerencsehozó versikéket tartalmazó kis tekercseket. Ezek szövege héber vagy arámi nyelven íródott, és a lakás egy kiemelt pontján kell elhelyezni őket. Az amuletteket a kabbalisták a testükön viselik, mert így védi és boldogítja őket. Ezek készülhetnek fémből, féldrágakőből (mint a jade, ametiszt, opál) és színes üvegből.