A sumérok már katalógust is készítettek belőlük

Az emberi civilizáció hajnala alighanem akkor pirkadt, amikor elkezdtünk előre megfontolt szándékkal növényeket termeszteni. Úgy tűnik, barlanglakó őseink sokkal előbb foglalkoztak gyógynövényekkel, mint alapvető táplálékainkkal, a gabonával, a retekkel vagy a répával. Megvolt rá az okuk.

Agyógynövények egyik első „említése" egy nem kevesebb mint 25 ezer évvel ezelőtti barlangrajzon található, amely a mai Franciaországban keltette fel a kutatók figyelmét. A tudósok feltételezik, hogy a gyógynövényekkel már jóval korábban megismerkedtek eleink, csak addig még nem ábrázolták őket a barlangok falán.

Kísérletezés ezredéveken át

Antropológusok a különféle középkeleti leletek alapján olyan felfedezésre jutottak, hogy a régi korok emberei már Krisztus előtt 7000 évvel gyógyhatású készítményeket állítottak elő válogatott füvekből és olíva, illetve szezámmagolajból. Az olaj segített konzerválni a gyógyfüvek hatóanyagait. A kedvező hatást a régiek alighanem úgy tapasztalták ki, hogy ezredéveken át kísérleteztek a különféle növényekkel, és továbbadták a megszerzett tudást a következő nemzedékeknek.

Az ókori egyiptomiak – ahol rendkívül fejlett volt az orvostudomány – több mint 4000 évvel ezelőtt kezdtek el feljegyzéseket készíteni a gyógynövényekről, a sumérok pedig már Krisztus előtt 2500 évvel komplett, módszeres rangsort felállító katalógust készítettek a herbária tárgykörében, ráadásul kőbe vésve.

Ha nagyon kicsit közeledünk a mához, azt láthatjuk, hogy a görög tengeri kereskedők Krisztus előtt 700 évvel mázsaszámra szállították a majorannát, a kakukkfüvet és a zsályát a városállamok piacaira. Röpke 300 évvel később pedig

Hippokratész, a modern orvostudomány tiszteletbeli atyja gyógyfüvekkel kezelte a pácienseit, és több mint 400 tételből álló katalógust állított össze, amely ma is teljes bizalommal használható, mert a görög tudós tévedhetetlen volt.

A fehér zászpa mérge ölte meg Nagy Sándort?

Hogy az ókoriak mekkora rajongói voltak a gyógynövényeknek, bizonyítja, hogy az ókor legnagyobb filozófusa,

Arisztotelész arra oktatta legkedvesebb tanítványát, a nem sokkal később Nagy Sándor néven elhíresült világhódító hadvezért és makedón királyt, hogy hajoljon egészen közel ezekhez a növényekhez, és szívja be az illatukat. Nagy Sándor nem elsősorban békés füvesemberként vonult be a történelembe, de tény, hogy uralkodása alatt komoly lendüle

tet kapott a gyógynövény-termesztés a Makedón Birodalomban. A hadvezér nem csupán a hellén herbáriát terjesztette el az általa meghódított területeken, hanem jócskán szállíttatott haza Ázsiából különböző egzotikus gyógyhatású növényeket.

Van egy olyan elmélet, hogy Nagy Sándor halálálért egy gyógynövény lehetett felelős. Nem maradt fenn megbízható adat arról, hogy a király miért halt meg rövid betegség után, alig 32 évesen. Az egyik feltevés szerint a háborús sérülései okozták vesztét, mert hős hadvezérként mindig az első vonalban harcolt katonái élén, többször lenyilazták. Más teória hívei úgy okoskodnak, az tett rosszat a király egészségének, hogy meghódította fél Ázsiát, és a több ezer kilométeres hadjárat során szervezete olyan baktériumokkal és vírusokkal találkozott, amelyeknek nem tudott ellenállni.

Egy új hipotézis szerint viszont a fehér zászpa lehetett a ludas. Ez a takaros növény, amely hazánkban is gond nélkül megterem, emberi fogyasztásra nem alkalmas, mivel idegmérget tartalmaz. A gyógyszeripar felhasználja a belőle nyert

kivonatot, de óvatosan, nagyon kis adagokban. Az elmélet úgy szól, hogy Nagy Sándor a fehér zászpából nyelhetett be nagyobb mennyiséget egy győzelmi lakomán jó sok borral felöntve, és ezért halt meg. Az

ijesztő tünetek – szúró mellkasi fájdalom, általános gyengeség, majd teljes bénulás – stimmelnek, de már soha nem fogjuk megtudni, baleset történt-e, vagy valakik megmérgezték az uralkodót.