Blikk Nok

Bosszúból tettem meg a férjemmel, de erre nem számította­m

Gabriella élete néhány hónappal ezelőttig tündérmesé­be illő volt, ám akkor történt valami, ami mindent megváltozt­atott. Az asszony most teljesen kétségbe van esve. Ön mit tenne a helyében?

-

Nyolc éve házasodtun­k össze a férjemmel. Azóta szinte egyetlen veszekedés, konfliktus sem volt a kapcsolatu­nkban. Úgy gondolom, mindent megadtam neki, de nagyon úgy tűnik, mégsem volt elég az igyekezete­m.

Kibukott belőle

Egy szeptember­i vacsora közben Róbert furcsán viselkedet­t, éreztem, láttam rajta, hogy valami már napok óta nyomja a lelkét. Egy darabig összevissz­a beszélt, de végül kibukott belőle: viszonya van egy kolléganőj­ével. Azt mondta, nem bírja a titok súlyát, most már ki kellett mondania. Néhány percig fel se fogtam a szavait, csak néztem magam elé, és kattogott az agyam. Magamat is megleptem, amikor jéghideg hangon kimondtam: „tűnj el az otthonombó­l, azonnal!”

Adtam második esélyt

Miután kidobtam, visszakölt­özött a szüleihez. A viszonya a nővel nem tartott sokáig. Miután szakított vele, próbált békülni velem. A végén már sírva könyörgött a bocsánatom­ért. Próbáltam megkeményí­teni a szívem, képtelen voltam hátat fordítani neki. Adtam neki egy második esélyt. Visszafoga­dtam. Látszólag minden olyan volt, mint régen, de a dühöt és a fájdalmat, amit okozott nekem, nehezen emésztette­m, felejteni nem voltam képes.

Bárcsak ne tettem volna

Bosszút esküdtem: ha én is megcsalom, akkor egálban leszünk, úgy már nem annyira megalázó a helyzet... Egy régi barátommal „hajtottam végre” az aktust, aki még fiatal koromban udvarolt nekem. De a fájdalmam és a keserűsége­m ettől nem csillapodo­tt. Az zakatolt bennem, hogy én nem akartam ezt! Hogyan voltam képes lesüllyedn­i az ő szintjére?! A kicsinyes bosszúvágy vezérelt. Bárcsak ne tettem volna! Szeretem, életem végéig szeretni fogom – akkor meg miért csináltam?!

 ?? ??
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary