Eszetlenül diétáztam

Fogyókúrás szempontból klinikai esetnek számítok: a testsúlyomhoz való viszonyom teljesen irreális. 154 centis magasságomhoz a súlyom 51-53 kiló közötti – vagyis normális. Mindenki szerint sovány vagyok, még az orvos is a sovány kategóriába sorol, de én a mai napig elégedetlen vagyok magammal. Direkt nem írom ide, hogy kövérnek látom magam, mert az eszemmel tudom, hogy nem vagyok kövér, de a tükörben mégis csak azokat a pontokat látom, amik kerekebbek (vastagabbak), mint szeretném: a fenekem, a combom, a vádlim – bezzeg a mellem lapos! Így van ez, amióta egy súlyemelő edző meglátott, és azt mondta, milyen jó mokány vagyok, van-e kedvem súlyt emelni… Nem volt. A fene akart úgy kinézni, mint egy súlyemelő!

Akkor lehettem 16-17 éves, és azóta szeretnék az izmos lábaimból valamilyen csoda folytán karcsú manökenvirgácsokat faragni. Minden elképzelhető diétás bűnt elkövettem: koplaltam, hánytattam magam, naponta több órát edzettem. Voltam 46 kiló is, de nem voltam elégedett. 25 éves koromig ment ez az eszetlen diétázás. Akkor megismertem a férjemet, rájöttem, szerethető vagyok – és elfogadtam magam. Nagyjából. Az evéshez való viszonyom ma sem normális: kínosan ügyelek arra, hogy egészségesen egyek. De eszem. Naponta ötször, szerintem jókat és jóízűen. Sok zöldséget, gyümölcsöt, fehér húsokat, teljes őrlésű dolgokat. Néha még nassolok is. Ennek a táplálkozásnak azonkívül, hogy tartom a súlyom, egy előnye van: mivel az én kajám többnyire csak számomra vonzó, így az a veszély nem fenyeget, hogy ebédszünetben bármelyik kollégám kunyerálna a kajámból.