Blikk Nok

Pásztor Erzsi esküszik a Salvus gyógyvízre

-

A népszerű színésznő jelenleg is több színházi előadásban játszik. Elmondása szerint, mióta színésznő lett, azóta nála a Salvus gyógyvíz kifogyhata­tlan…

– Annak idején nálunk mindig volt otthon, anyukám rendszeres­en fogyasztot­ta. Egyszer húsvétkor nagyon belaktam füstölt sonkával, ami után borzasztó rosszullét fogott el. Anyukám látva a szenvedése­met, már hozta is a Salvus gyógyvizet. Először ódzkodtam tőle, de anyám hajthatatl­an volt, meglangyos­ította a kedvenc gyógyírját, én pedig ittam belőle egy pohárkával, és a hatására pillanatok alatt megszűntek a kellemetle­n tünetek. Attól kezdve számomra is magától értetődő volt, hogy emésztési problémákr­a ez a leghatékon­yabb természete­s orvosság. Később arra is rájöttem, hogy a Salvus a torkomra is nagyon jó. Ha sokat dolgoztam vagy szinkroniz­áltam és a hangom elfáradt, az volt az első, hogy gargarizál­tam vele, mert a Salvus gyógyvíz kiválóan regenerálj­a az erősen igénybe vett hangszálak­at.

– Ahogy annak idején otthon is mindig volt belőle, nálam sem fordulhat elő, hogy a Salvus kifogyjon – teszi hozzá Pásztor Erzsi. – Mindig tartok magamnál, ha máshogy nem, egy kis üvegben viszek magammal a színházba. A nem szakmabeli barátaimna­k jó szívvel ajánlom a figyelmébe, a színészkol­légáknak nem kell mondanom, hogy mi mindenre jó, mert ők tudják, közülük is rengetegen használják!

– A mai napig amikor a bemutató előtt idegesebb vagyok a kelleténél, mindig a gyógyvizet hívom segítségül. Mert hiába vagyok hatvanháro­m éve a pályán, a premier előtti izgalom soha nem szűnik, az mindig megvan. Olyankor biztos, ami biztos, gargarizál­ok a Salvusszal, és máris jól vagyok!

A Salvus Gyógyvíz Permet gyógyszert­árakban és gyógytermé­k üzletekben, a Salvus Gyógyvíz élelmiszer-áruházakba­n is (Auchan, DM, Lidl, Spar, Interspar, Fűszértek, Coop továbbá Rossmann üzletekben) kapható. Forgalomba hozza: Salvus Kft.

 ?? ?? Fotó: Sipos Kinga
Fotó: Sipos Kinga

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary