„Ujjnyomat adására véglegesen fizikailag nem képes”

Többen pályamódosítást javasoltak, amikor kiderült, nem lehet tőlem ujjlenyomatot venni. Ígérték, jönnek velem betörni. Egyszerű magyar állampolgárként csupán személyi igazolványt szerettem volna csináltatni.

Személyim januárban, jogosítványom februárban járt le. Mivel az egészségügyi veszélyhelyzetre való tekintettel az okmányok érvényességét meghosszabbították, úgy gondoltam, hogy majd egyszerre a kettőt, mégse várunk az utolsó pillanatig.

Első időpont: február 14.

A biztonság kedvéért két időpontot foglaltam az okmányirodában. Az időpontosoknak is várni kell, mert csúszás van. A hétfő erős nap.

A jogsival végzünk. Kibököm: csináljuk meg a személyit is. Semmi akadálya. A papírmunkán pillanatok alatt túlesünk, megyünk fotózkodni. Ez is megvan. Akkor most ujjlenyomatot veszünk, mert egy 2015-ös kormányrendelet értelmében ez is kell. Nem fekszem és kelek a Magyar Közlönnyel, nem tudtam róla. Ötször végigpróbáljuk a számba jöhető ujjakat, nem megy. Kapok egy tégelyt, krémezzem be. Így se sikerül. Akkor hozzak egy igazolást a körzeti orvostól, illetve egy bőrgyógyásztól a következő szöveggel: „ujjnyomat adására véglegesen fizikailag nem képes”, a nyomtatványt a kezembe adják. Ellenkező esetben hat év helyett csupán egyre kapok okmányt.

Intézkedni kell

Első dühömben felteszem a sztorit a közösségi oldalamra. Özönlenek a reakciók: másoknak se megy. Van, akinek a vállalati belépőhöz kellett volna, másnak a mobiljához. Például a lányom se tudja érintéssel beindítani a telefonját.

Itt az ideje a pályamódosításnak, tréfálkoznak. Jönnek velem betörni. Nem tudok nevetni: dühös vagyok.

Megfordul a fejemben a gondolat, vajon a bűnügyiek hogy vesznek ujjlenyomatot, ha ennyi embernek nincs értékelhető. Vagy ezt csak a krimikben látjuk, olvassuk?

A másik, ami nem hagy nyugodni: csupa nő szólt hozzá a posztomhoz. Lehetséges, hogy a háztartási vegyiáruval letakarítjuk, lemosogatjuk az ujjainkról a redőket?

Nincs idő agyalni, intézkedni kell. Körzeti orvosom üvölt: ez nem az ő hatásköre.

Második időpont: február 28.

Valaki magán bőrgyógyászt indítványoz. Fizessek 20 ezer forintot egy papírért? Megyek a Csobánka téri rendelőbe, kérek időpontot a bőrgyógyászatra. – Jaj, még nem nyitottuk meg a májust – szabadkozik a recepciós. Lobogtatom a nyomtatványt, amit az okmányirodában kaptam. Felhívják a bőrgyógyászatot, tudnak-e fogadni. Tudnak.

Veszek egy nagy levegőt, hogy elmondjam: mi járatban. – El ne mondja! Maga ma a harmadik ezzel a problémával – szögezi le a doktornő.

Olyan igazolást, amilyet kérnek, nem adhat. Ír helyette másikat: „Száraz, elvékonyodott bőr, kornak megfelelően. Folyamatos kézápolás javasolt.” Hozzáteszi: ne csodálkozzak, ilyen járványos időben, amikor percenként mosunk kezet és fertőtlenítünk.

Újra okmányiroda. Kérdezem: csak az idősebbeknél probléma? Dehogy! Akadt 18 éves is. Próbáljuk meg újra az ujjlenyomatot. Ne krémezzek, dörzsöljem össze a mutatót a hüvelykkel. És lett ujjlenyomatom! Papíromat visszakaptam – hátha jó lesz még valamire.

Minden idők legrosszabb fotója ellenére utoljára 16 éves koromban örültem ennyire a személyi igazolványomnak.