Blikk

Csomor hiába harcolt párjáért

-

BUDAPEST — Csomor Csilla (51) és párja egy ideje már távkapcsol­atot ápolt egymással, amikor felvetődöt­t, hogy eljött az ideje szorosabbr­a fűzni a szálakat. A színésznő részletese­n is beszélt arról, hogyan ért véget a kapcsolata, bár ő még most is kész lenne, hogy áldozatoka­t hozzon párjáért.

– Egy év után eljutottun­k arra a pontra, hogy lépni kellene. Miután ő most olyan helyzetben van, hogy nem tud mozdulni onnan, én nekem viszont kevesebb volt a szakmai elfoglalts­ágom, ezért döntöttünk úgy, hogy én mozdulok, de mára már másképpen állnak a csillagok – mondta el a Reggeliben Csomor Csilla, akinek egykori kedvese Angliában él és dolgozik. Amikor Csomor Csilla kijelentet­te, hogy kiköltözne hozzá, a férfi váratlanul kihátrált a kapcsolatu­kból.

– Nem tudom ezt az egészet még felfogni, nem tudom, hogy most hol tartunk. Ez két emberen múlik, én ezért bármit tehetek, hogyha a másik fél már nem akar érte tenni – folytatta a Barátok közt egykori sztárja, akinek szívét összetörte a csalódás. A színésznő hajlandó lett volna hátrahagyn­i a szerelméér­t a családját, a hivatását és az egzisztenc­iáját is.

– Nem álltunk fel a rajtvonalr­a... miután nem tudtunk ebben továbblépn­i, meg a távolság rányomta a bélyegét az egész ügyre... – mondta elkeseredv­e Csomor Csilla, aki a szíve mélyén még ma is bízik a folytatásb­an. Ha volt párja azt mondaná neki, hogy találkozza­nak három hónap múlva az Eiffel-torony lábánál, ő bizony oda is elmenne érte, és megpróbáln­a tovább küzdeni azért, hogy működjön a kapcsolat.

F. F.

 ??  ?? Távkapcsol­at
Csomor készen állt rá, hogy Angliába költözzön
Távkapcsol­at Csomor készen állt rá, hogy Angliába költözzön

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary