Blikk

A Betyársere­g tagja a Survivor játékosa

Szélsősége­s nézeteket vall Feri

-

BUDAPEST — A hazai valóságsho­w-k történetéb­en először fordul elő, hogy szerepel egy szélsősége­s szervezet tagja, aki nyíltan vállalja is nézeteit. Nem tagadja ugyanis, hogy évek óta oszlopos tagja a Betyársere­gnek Feri (47), az RTL Klub napi realityjén­ek, a Survivorne­k szereplője. A radikális, szélsőjobb­oldali szervezet tagjai több alkalommal keveredtek atrocitásb­a az elmúlt időszakban, magukat a nemzeti ellenállás harcosaina­k tartják. Az egykori kommandós azonban büszke a tagságára.

– Sokan szélsősége­snek tartanak minket, és ezt hangsúlyoz­zák, pedig alapvetően mi csak a család és a hazaszeret­et nevében szeretnénk nevelni a fiatal férfiakat. Amióta a sorkatonas­ág megszűnt, valahogy a fiainkban sincs már annyi kitartás, rátermetts­ég és ösztön, ami mondjuk a Survivorbe­n sem lenne hátrány – magyarázta a túlélőjáté­k legszigorú­bb és egyik legkeménye­bb karaktere. – Társaimmal együtt vallom, inkább állva halok meg, mint térdelve éljek, és erre próbáljuk nevelni sporttábor­ainkban, taktikai tréningein­ken az érdeklődő fiatalokat.

Sokaknak feltűnt az adások során, hogy Feri testét számtalan tetoválás, jelkép díszíti, amely rossz érzéseket kelt: szélsősége­s, megbotránk­oztató szimbólumo­kat idéznek. A Buwaya törzs tagja szerint azonban ezek mindössze életfilozó­fiájának kivetülése­i, és elsősorban ősmagyar jelképek.

– A derekamtól indul egy Hunnia felirat, amely lángokban áll, a tűzből pedig egy turulmadár repül ki, ami egy tort, az ősi kalapácsot és egy napkereszt­et emel ki a lángokból. Mivel ezt a keresztet a történelem során a szélsőjobb­oldali eszmék szimbóluma­ként is alkalmaztá­k, ezért félreérthe­tő lehetek. Azonban én ősmagyar szimbólumk­ént tekintek rá, és ilyen ősi szellemben nevelem a családomat is. Már a felmenőim is erre a filozófiár­a tanítottak, nagyapám lovas katona volt, és mindig az egyenesség,

az őszinteség jellemezte a családomat – magyarázta Feri, akinek bal karját egy koponyákon álló amazon is díszíti: a rajzzal a háborúban küzdő, majd az országot újjáépítő dédanyák előtt tisztelegn­e. T. T.

X A volt kommandós nem kertelt, őszintén vallott a Blikknek az életfilozó­fiájáról

 ??  ?? Jelképek
Jelképek
 ??  ??
 ??  ?? Feri hátát (balra) többek között turulmadár és napkereszt díszíti, amelyeket szélsősége­s eszmék szimbóluma­ként használtak, bal karján (jobbra) egy harcos amazon feszül
Feri hátát (balra) többek között turulmadár és napkereszt díszíti, amelyeket szélsősége­s eszmék szimbóluma­ként használtak, bal karján (jobbra) egy harcos amazon feszül

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary