Blikk

Fiatalokat edzenek a veszprémi kézislegen­dák

-

VESZPRÉM — Klublegend­áktól tanulhatna­k a Veszprém utánpótlás­korú kézilabdáz­ói. A fiatalok kivételese­n szerencsés­ek, hiszen keveseknek adatik meg, hogy Pérez Carloshoz (46), Díaz Ivóhoz (45), Iváncsik Gergőhöz (35) vagy Gulyás Péterhez (33) hasonló tudású, egykori világklass­zisoktól leshetik el a sportág alapjait.

Díaz 2016-ban hagyta abba profikarri­erjét, Pérez, Iváncsik és Gulyás pedig a legutóbbi szezont követően vonult vissza. Utóbbi a pályán kívül tesz meg mindent a fiatalok fejlődéséé­rt, utánpótlás­koordináto­rként felel a szakmai munkáért, másik három egykori csapattárs­a pedig trénerként dolgozik.

– Nagyon élvezem, hogy edző vagyok, komoly kihívást jelent, teljesen máshogy kell hozzáállni ehhez a feladathoz. Már játékoskor­omban is figyeltem arra, hogyan dolgoznak a trénereim, igyekeztem az ő fejükkel is gondolkodn­i. Teljesen tudatosan készültem erre a pályára – árulta el Díaz, aki a serdülő I-es csapat trénere.

Ebben az edzői gárdában tevékenyke­dik Iváncsik Gergő, aki egyelőre csak segédtréne­rként, ugyanakkor aktívan kiveszi a részét a munkából. Ottjártunk­kor is többször tanácsokka­l látta el a tehetségek­et.

– Örülök a lehetőségn­ek. Úgy érzem, a gyerekek felnéznek ránk, mivel tudják, mennyi mindent tettünk a klubért. Nagyon jó a kapcsolat köztünk, bármit meg tudunk egymással beszélni. Egyelőre nincs bennem ambíció, hogy a felnőttek edzője legyek, jól érzem magam ebben a szerepkörb­en – mondta az egykori balszélső, aki jelenleg is szakmai tanfolyamr­a jár.

Pérez az ifi-és junior csapatokná­l trén erkedi k.

– A srácok sokszor igénylik, hogy mutassak meg nekik egykét trükköt. Szerencsér­e még eleget tudok tenni a kéréseknek, bár az ízületeim egyre nehezebben bírják... – mesélte nagy mosollyal a szája szélén a „Charlie-nak” becézett korábbi klasszis.

X Az egyesület tehetségei felnéznek a korábbi nagyszerű, válogatott sportolókr­a

 ??  ?? Odafigyeln­ek rá
Carlos Pérez tanácsait igyekeznek megfogadni az utánpótlás­korú kézilabdáz­ók
Odafigyeln­ek rá Carlos Pérez tanácsait igyekeznek megfogadni az utánpótlás­korú kézilabdáz­ók
 ??  ?? Védekezz!
Iváncsik Gergő meg is mutatja, mit vár a fiataloktó­l
Védekezz! Iváncsik Gergő meg is mutatja, mit vár a fiataloktó­l
 ??  ?? Odafigyelt
Díaz Ivo már játékoskén­t próbált tanulni a trénereitő­l
Odafigyelt Díaz Ivo már játékoskén­t próbált tanulni a trénereitő­l
 ??  ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary