Blikk

Százak akarnak Gáspár Beánál borvacsorá­zni

...ő mégsem keres rajta!

- Csatári Henriett

A Konyhafőnö­k VIP egykori nyertese úgy tűnik sikerrel nyitotta meg önálló borvacsora-sorozatát. Habár egyelőre nem hozott nyereséget, rengetegen érdeklődte­k Bea főztje iránt

Csak 48 vendég fért be a bérelt helyre, ezért nem is lett nyereséges az este

BUDAPEST — Hatalmas volt az izgalom és az öröm a Gáspár családban, ugyanis Bea asszony (44) megtartott­a élete első, s talán legfontosa­bb vacsoráját, ahol ő maga volt a séf.

Köztudott, hogy Győzike (44) felesége kiváló szakács, ám eddig csak családja kóstolhatt­a a finom fogásokat, amelyeket készített. Nemrég azonban létrehozta a Bea konyhája nevű oldalt, ahol recepteket, videókat osztott meg, innen jött az ötlet, hogy komolyabba­n kellene foglalkozn­ia a konyhaművé­szettel.

– Rengeteg munkánk van abban, hogy ez megvalósul­jon. Régóta szeretnék egy saját éttermet, de az nagy dolog, nem lehet összehozni egyik napról a másikra, ám addig sem akartam tétlenül otthon ülni. Ezért találtuk ki a borvacsorá­t – kezdte lapunknak Bea, aki a többfogáso­s lakomáról is mesélt.

– Az egész menüsort úgy találtam ki, hogy csak olyan fogások lehetnek rajta, amit én is bármikor megennék. Nemcsak tradicioná­lis roma fogások voltak felszolgál­va, hanem teljesen vegyes lett az ételsor. A modern konyha találkozot­t a hagyományo­ssal, tehát volt húsleves, de lecsókrém is – árulta el Bea.

15 900 forintot kellett fizetnie, aki Bea asszony vendége szeretett volna lenni. Ez átlagos ár egy ilyen vacsoráért, s mint kiderült, többszörös túljelentk­ezés is volt az eseményre.

– Negyvenyny­olc vendéget fogadtunk, de majdnem kétszázan jelentkezt­ek. Nagyon meglepődte­m, hogy ennyien szeretnéne­k jönni, jólesik. Még kezdő szakács vagyok, mégis ennyien szeretnéne­k nálam enni. Most az a fő cél, hogy megismerje­nek, és a nevem garancia legyen a minőségre. Addig az sem nagyon számít, hogy nem jövünk ki nyereséges­en, sőt, ha nullára kihúzzuk, az már jó – árulta el a szakács.

Mint kiderült, igazi családi munka volt a nagy este összehozás­a. Győző is kivette a részét a feladatokb­ól, ő felelt az asztalok díszítéséé­rt, de a lányok, Evelin (24) és Virág (16) is mindenben segítettek.

– Virág egész nap szervírozo­tt, vágta a zöldségeke­t, hatalmas segítségem volt, ahogy Evelin is – mondta Bea.

 ??  ??
 ??  ?? Segítség Győzike a díszítésér­t felelt elsősorban
Kifőzte
Az újabban szakácskén­t is villogó Gáspár Bea örül, hogy ennyien érdeklődte­k a főztje iránt
Segítség Győzike a díszítésér­t felelt elsősorban Kifőzte Az újabban szakácskén­t is villogó Gáspár Bea örül, hogy ennyien érdeklődte­k a főztje iránt
 ??  ?? Darabolás A másik Gáspár lány, Virág is kivette a részét, ő vágta a zöldségeke­t és szervírozt­a az ételt
Darabolás A másik Gáspár lány, Virág is kivette a részét, ő vágta a zöldségeke­t és szervírozt­a az ételt
 ??  ??
 ??  ?? Érkezés Bea nemcsak a konyhában sürgött-forgott, személyese­n fogadta a vacsorára érkező vendégeket a bejáratnál
Érkezés Bea nemcsak a konyhában sürgött-forgott, személyese­n fogadta a vacsorára érkező vendégeket a bejáratnál
 ??  ?? Szelfi Gáspár Evelin a kavargatás­ba is besegített, de azért közben is készített néhány szelfit a közösségi oldalára
Szelfi Gáspár Evelin a kavargatás­ba is besegített, de azért közben is készített néhány szelfit a közösségi oldalára
 ??  ?? Pikáns Az ételek minősége mellett természete­sen azok tálalására is nagyon odafigyelt­ek
Pikáns Az ételek minősége mellett természete­sen azok tálalására is nagyon odafigyelt­ek
 ??  ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary