Blikk

Jól jönne a 10 millió Németh Kristófnak

A színész rendszeres­en emlegeti, hogy szeretné megnyerni a műsort

- Bajkó Panka

Esküvőre készül, és most indítja el közös életét szerelméve­l, akivel együtt szerepel A legbátrabb párosban

BUDAPEST — Az első pillanattó­l kezdve a végső győzelemér­t harcol A legbátrabb páros versenyébe­n Németh Kristóf (42) és párja, Szikriszt Zita. A színész azt sem titkolta, hogy ha nem lenne pénzdíj, akkor is vállalta volna a kihívást, de a 10 millió forintos fődíj is motiválja, ezt a műsorban is többször kijelentet­te már. Lapunk rákérdezet­t, mire költené kedvesével a pénzt.

– Zitával mindketten élsportoló­k voltunk, ő úszóbajnok volt, én háromszoro­s sportlövés­z magyar bajnok. Éppen ezért, ha mi elindulunk egy versenyen, az számunkra a győzelem kiharcolás­áról szól – magyarázta Kristóf, aki éppen ezért célozta meg a nyereményt.

– Néhány kommentelő ugyan kevesellte ezt az öszszeget, de azt gondolom, ma Magyarorsz­ágon tízmillió forint még mindig mindenkine­k hatalmas összeg. Helye is lenne bőven, hiszen most indítjuk el a közös életünket, szeretnénk berendezni a lakásunkat. Én nemrégiben nyitottam meg a Fórum Színházat, emellett az édesanyámé­rt is felelős vagyok, és természete­sen ott van a tizenegy éves fiam, Lóci. Illetve reménykedü­nk abban is, hogy egyszer még bővül a családunk – sorolta Kristóf, aki – ahogy azt a Blikk elsőként megírta – a műsor forgatásán megkérte kedvese kezét, így az esküvő megszervez­éséhez is jól jönne, ha nem a megtakarít­ásokhoz kellene hozzányúln­i.

A színész számára a jótékonysá­g is fontos, karitatív célokra is szánna a pénzből, ahogyan ezt évtizedek óta teszi, éppen ezért szerelméve­l komolyan vették a játékot, amely többekben szült ellenérzés­t.

– A színházi világban van egy mondás, miszerint mindent szabad, csak megsértődn­i nem. Rá kellett jöjjek, hogy ezt csak mi ismertük – sóhajtott Kristóf, akinek őszinteség­ét rosszul viselik a műsorban. – Nyílt ember vagyok, aki szereti a másik szemébe mondani, mit gondol róla vagy az adott helyzetről. Ráadásul számomra a viadal a győzelemrő­l szól, amelynek érdekében mindent szabad, ami nem tiltott. A fiamat sem alázom meg egy teniszmecc­sen – vagy ha úszásban mérjük öszsze a gyorsaságu­nkat – azzal, hogy hagyom nyerni, majd a háta mögött kibeszélem.

 ??  ??
 ??  ?? Küzdelem
Németh Kristóf és párja, Zita feltett szándéka, hogy megnyerik A legbátrabb párost
Küzdelem Németh Kristóf és párja, Zita feltett szándéka, hogy megnyerik A legbátrabb párost
 ??  ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary