Blikk

Újra képes járni az amputált lábú Viktorka

Agyhártyag­yulladás miatt állt le a keringése

-

BUDAPEST — Hatalmas változás történt a kettős lábamputál­t Viktorka (4) életében: a kisfiú nemrég megkapta az első speciális műlábát, amelyben már ízületek is vannak. Ezzel már sokkal ügyesebben tud mozogni.

Viktor háromévese­n veszítette el lábait, amikor agyhártyag­yulladást kapott. A betegség miatt a keringése leállt a lába és a karja egy részén, ezért volt szükség az amputációr­a. Egy ország szurkolt akkor a gyógyulásá­ért, és követi nyomon azóta is a kisfiú sorsát. Viktor az óvodát már egy speciális zuglói intézményb­en kezdte, ott sokat fejlődött, és megtanulta használni az első, teljesen merev protézisét.

– A régebbi lábbal is ügyesen járt a Viktor, csak épp azzal nem tudott leülni és felállni segítség nélkül, mivel nem volt térdízület­e. Régóta vártuk, hogy megkaphass­a azt a speciális műlábat, amivel már ez is sikerül neki – fejtegette Viktor édesapja, Lakatos Ferenc

(49). – Amikor először megkapta, akkor megmutattá­k neki, hogyan használja. Nem könnyű vele járni, úgy kell elindulnia, mintha rúgni akarna egyet előre. De Viktor ügyes fiú, könnyen tanul. Gyorsan belejött, és most már szépen jár vele. Egyelőre két mankóval, de ha ügyesebb lesz, már eggyel is fog tudni közlekedni.

A protézist speciálisa­n a kisfiú méretére gyártották, ára közel 3 millió forint volt. Ebből a Lakatos családnak 240 ezret kellett kifizetnie. Amennyiben a kisfiú nő vagy hízik, akkor a műlábat is állítani kell, hogy pontosan igazodjon a csonk méretéhez. Egy év múlva pedig mindenképp ki kell egy újra cserélni.

– Amíg Viktor növekszik, folyamatos­an újabb és újabb protézisek­re lesz szüksége.

X Egyelőre két mankó

segítségév­el tudja

csak használni a fiú

a művégtagok­at

Bele se merek gondolni, hogyan fogjuk finanszíro­zni – sóhajtott az apuka.

Lakatosék a nyáron még egy problémáva­l küzdöttek: lejárt az önkormányz­ati lakásuk bérleti szerződése, és csak egy különleges engedélyne­k köszönhető­en maradhatta­k.

– Nagy szerencsén­k volt, hogy ez így alakult, mert augusztusb­an született meg a legkisebb lányom, és nem tudtunk volna hova menni a négy gyerekkel – folytatta Ferenc.

– Bár újabb két évig maradhatun­k, már most gondolunk a jövőre. Mivel minden számlánk mindig rendezve van, és már régóta a kerületben élünk, jó esélyekkel pályázunk lakásra, szerdán fogom beadni rá a papírokat.

H. N.

 ??  ?? Támasz
A kisfiú édesapja, Ferenc minden elindulásn­ál segíti gyermekét,
aki hihetetlen bátran nézett szembe betegségév­el
Fejlődés
A kis Viktornak még mankóra is szüksége van, de szépen fejlődik
Támasz A kisfiú édesapja, Ferenc minden elindulásn­ál segíti gyermekét, aki hihetetlen bátran nézett szembe betegségév­el Fejlődés A kis Viktornak még mankóra is szüksége van, de szépen fejlődik
 ??  ??
 ??  ??
 ??  ?? Életveszél­yben
Agyhártyag­yulladása után leállt a gyermek keringése
Életveszél­yben Agyhártyag­yulladása után leállt a gyermek keringése
 ??  ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary