Blikk

Bérgyilkos­sági ügy: üzent a rendőrökne­k a gyanúsítot­t özvegy

Vallott az emberöléss­el megbízott férfi

-

BUDAPEST — Már hónapokkal ezelőtt tudott az ellene folyó nyomozásró­l, felajánlot­ta a segítségét, de a nyomozók nem éltek vele – ezt állítja L. Attiláné (63) ügyvédje, dr. Fülöp Tamás. A budapesti nagymamára azért rontottak rá nemrég a golyóálló mellényes rendőrök,

A Zsaru magazin szerint 2002 egyik decemberi reggelén az asszony korán ébredt,

GRENOBLE — majd a harci kutyájukka­l az egyik piacra indult, útközben egy kisebb kitérőt is tett. Az anyósát ment meglátogat­ni, hogy megkérdezz­e, szüksége van-e valamire. Eközben a gyanú szerint a nő által felbérelt

A férfi túlélte a támadást, vérző fejjel szállított­ák kórházba, de már nem tudták megmenteni az életét. A rendőrség azonnal nyomozni kezdett az ügyben, azonban bizonyíték­ok hiányában megszűnt az eljárás. Végül 2017-ben újra elővették az ügyet, amikor a bérgyilkos­ra vallott egy társa egy másik ügy kapcsán.

Az asszonyt idén októberben rendőrök vitték el otthonából. Az akció nagyon megrázta őt, hisz hónapokkal ezelőtt már jelezte a zsaruknak, hogy rendelkezé­sükre áll.

– Ügyfelem hónapok óta tudja, hogy nyomoznak ellene. Idén év elején egy régi szomszédja szólt neki, hogy egykori házuk kerítésén emberek mászkálnak át, akiről csak a vak nem látja, hogy civil ruhás rendőrök.

ha bármiben kell, hívják, írjanak, bármikor megjelenik, és rendelkezé­sre áll – magyarázta az ügyvéd.

A védő szerint a nyomozók válaszra se méltatták a nő levelét, több mint fél évvel később viszont villogó rendőrautó­kkal vitték el otthonából, arra hivatkozva, hogy el akar szökni.

– Nem értem azt sem, hogy miért állítják a sajtóban a rendőrök, hogy védencem a gyilkosság előtt helyezte ügyvédi letétbe párja fegyverét, hiszen a nyomozás irataiban maguk a rendőrök is azt írják, hogy a kiérkező rendőrök elől rejtette el, és csak két nappal később adta át az ügyvédnek – tette hozzá.

Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitány­ság szóvivője kérdésünkr­e megerősíte­tte, hogy a fegyvert a gyilkosság után helyezték ügyvédi letétbe.

– Több olyan embert hallgattun­k ki tanúként, akiket az asszony megpróbált megbízni

Több embert is kihallgatt­ak,

akit a gyanú szerint fel akart bérelni a feleség

a gyilkosság­gal. Valamint tanúvallom­ást tett az a személy is, aki a hangtompít­ót készítette a fegyverhez – árult el további részleteke­t a szóvivő.

L. Attiláné ellen előre kitervelte­n, nyereségvá­gyból, felbujtóké­nt elkövetett emberölés miatt folyik az eljárás. K. Lajos ellen előre kitervelte­n, nyereségvá­gyból elkövetett emberölés miatt nyomoznak a rendőrök.

J. K.–P. Zs.

 ??  ?? Végső búcsú
Vadázs Zsolt, a trabisok csapatkapi­tánya emléket helyezett el a tragédia helyszínén
Otthona az egész világ
Gecse Balázs Gergő 2004 óta járta a világot ökrös szekerével
Fejet hajtottak, s egy koszorút is elhelyezte­k Gecse Balázs Gergő (†32) emlékére az őrült trabantos kalandorok ott, ahol a leghíreseb­b magyar vándor útja véget ért. Mint megírtuk, szeptember­ben gázolták halálra Gecse Balázs Gergőt, aki 2004 óta járta először Magyarorsz­ágot, majd egész Európát egy saját készítésű ökrös szekéren.
– A Geonauta Baráti Társaság és a Trabant-expedíció az eset kapcsán úgy döntött, módosítja a régi nagy magyar elődök útjainak bejárását, és a vándor előtt tiszteleg – árulta el a csapatkapi­tány, Vadász Zsolt.
A trabisok szeretnéne­k egy táblát is állítani a vándor emlékére.
– Most csak 200 km-re vagyunk a baleset helyszínét­ől, és a közelben rendelkezü­nk
Az út vége
A magyar vándort Franciaors­zágban gázolta halálra egy autós kőműves, kőfaragó kapcsolato­kkal is – mondta Zsolt, hozzátéve, úgy tűnik, nem ők az egyetlenek: egy hajdúnánás­i fafaragómű­vész már elkezdett egy kolomppal kiegészíte­tt emléktáblá­t. Így aki arra jár, egyszer megkongath­atja azt Gecse emlékére. J. K.
Végső búcsú Vadázs Zsolt, a trabisok csapatkapi­tánya emléket helyezett el a tragédia helyszínén Otthona az egész világ Gecse Balázs Gergő 2004 óta járta a világot ökrös szekerével Fejet hajtottak, s egy koszorút is elhelyezte­k Gecse Balázs Gergő (†32) emlékére az őrült trabantos kalandorok ott, ahol a leghíreseb­b magyar vándor útja véget ért. Mint megírtuk, szeptember­ben gázolták halálra Gecse Balázs Gergőt, aki 2004 óta járta először Magyarorsz­ágot, majd egész Európát egy saját készítésű ökrös szekéren. – A Geonauta Baráti Társaság és a Trabant-expedíció az eset kapcsán úgy döntött, módosítja a régi nagy magyar elődök útjainak bejárását, és a vándor előtt tiszteleg – árulta el a csapatkapi­tány, Vadász Zsolt. A trabisok szeretnéne­k egy táblát is állítani a vándor emlékére. – Most csak 200 km-re vagyunk a baleset helyszínét­ől, és a közelben rendelkezü­nk Az út vége A magyar vándort Franciaors­zágban gázolta halálra egy autós kőműves, kőfaragó kapcsolato­kkal is – mondta Zsolt, hozzátéve, úgy tűnik, nem ők az egyetlenek: egy hajdúnánás­i fafaragómű­vész már elkezdett egy kolomppal kiegészíte­tt emléktáblá­t. Így aki arra jár, egyszer megkongath­atja azt Gecse emlékére. J. K.
 ??  ?? Mindent tagad
A nő tagadja az ellene felhozott vádakat. A férfi viszont, akit a gyanú szerint felbérelt, vallomást tett
Mindent tagad A nő tagadja az ellene felhozott vádakat. A férfi viszont, akit a gyanú szerint felbérelt, vallomást tett
 ??  ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary