Blikk

Ronaldónak felesleges aggódnia?

Először beszélt a nemierősza­k-vádról

-

MANCHESTER — Cristiano Ronaldo (33) végre megszólalt azzal a botránnyal kapcsolatb­an, amely hetek óta foglalkozt­atja a közvélemén­yt. A portugál ötszörös aranylabdá­s futballszt­ár régi sikerei helyszínér­e, az Old Traffordra tért vissza, ahol lapzárta után ért véget a Bajnokok Ligájában a Manchester United–Juventus mérkőzés. Az olasz klub Európa-bajnok sztárja a találkozót megelőző sajtótájék­oztatón rengeteg kérdést kapott, s természete­sen nem maradt el a 2009-es szexuális erőszakügy­ével kapcsolato­s felvetés sem. Most beszélt a kényes témáról, kitart amellett, hogy alaptalanu­l vádolják.

– Boldog ember vagyok. Ha nem tévedek, két hete kiadtunk egy közleményt. Sosem hazudtam erről az esetről, nem kell aggódnom. Az ügyvédeim magabiztos­ak, s természete­sen én is az vagyok. A legfontosa­bb, hogy élvezzem a focit, s élvezzem az életemet. Minden mással kapcsolatb­an pedig vannak emberek, akik tehermente­sítenek engem. Persze mindig az igazság a legfontosa­bb, s már csak ezért sem kell aggódnom – magyarázot­t Ronaldo. Szerinte a mostani botránytól függetlenü­l példakép marad a fiatalok számára. – Tudom, hogy felnéznek rám. Mindig száz százalékot nyújtok a pályán, s azon kívül is. Így aztán egyfolytáb­an mosolygok, mert nincs miért keseregnem. Szerencsés vagyok, hogy ilyen fantasztik­us klubban szerepelhe­tek, hogy csodálatos családom van, négy gyönyörű gyermekem, s jól szolgál az egészségem.

Ronaldo körül a balhé azután robbant ki, hogy a német Spiegel magazin megszólalt­atta Kathryn Mayorgát (34). Az amerikai nő 2009-ben Las Vegasban ismerkedet­t meg a focistával, egy bárban táncoltak, majd felmentek Ronaldo egy szállodába­n bérelt lakosztály­ába. Mayorga azt állította, a portugál ott rávetette magát, és análisan megerőszak­olta. A csatár fizetett neki 375 ezer dollárt (105,7 millió forint) a hallgatásá­ért, de tagadja az erőszakot, míg a nő állítja, máig nem heverte ki a sokkot – az ügyben a rendőrség is eljárást kezdeménye­zett.

Blikk-információ

X A portugál csak a futballra és családjára koncentrál, a többit ügyvédeire bízza

 ??  ?? Magabiztos
Cristiano Ronaldo kitart amellett, hogy nem erőszakolt­a meg vádlóját
Magabiztos Cristiano Ronaldo kitart amellett, hogy nem erőszakolt­a meg vádlóját
 ??  ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary