Megúszta a büntetést Gáspár Evelin
Két év próbára bocsátották a hamis rendszám miatt
X
– Rengeteg ilyen jellegű hírbe botlok bele, és nagyon megvisel. Szerintem fel kell hívni a figyelmet az ilyesmire. Elképesztő, hogy ma az országban gyerekeket és nőket bánthatnak büntetlenül. Ha tehetem, minden ilyen üggyel kapcsolatban hallatom a hangomat. Bátorítani akarom a nőket, hogy merjenek fellépni a kialakult helyzet ellen, ne maradjanak kiszolgáltatottak, hanem hagyják ott az őket bántalmazó pasijukat.
X BUDAPEST — Megszületett a döntés a Fővárosi Ítélőtáblán Gáspár Evelin (24) ügyében. Pénteken tárgyalta a bíróság harmadfokon azt az ügyet, amelyben azzal vádolták Gáspár Győző (44) lányát, hogy még 2016-ban a BMW-jén található rendszámhoz, valamint az autó irataihoz a hatóság megkerülésével jutott hozzá. Most lezárult az ügy, és bár az ügyészség súlyosbítást kért, a bírói tanács helybenhagyta a másodfokú ítéletet: két év próbára bocsátották Evelint.
– Végre győzött az igazság. Én még mindig tartom magam
Tegnap a tizenkettedik lakó is beköltözött a ValóVilág-villába, ám még szinte be sem mutatkozott, máris elkezdtek kialakulni az erőviszonyok. Az egyik fő hangadó Radics, míg a másik a nemrég beköltözött Roli.
– Amikor Roli megérkezett, nem igazán volt szimpatikus. Kezet fogtunk, de éreztem, – Arra gondoltam, hogy egy ilyen hatásos képpel jobban fel lehet hívni a figyelmet. De nem kell ezt félreérteni, egy szépészeti beavatkozás után lett monoklim, tehát nem ütéstől. A fotók azonban szerencsére így is elérték a céljukat, rengetegen felfigyeltek rájuk.
X – Orosz a bébiszitter, így remélhetőleg elsajátítják a nyelvet. Ariana az apukája miatt beszél oroszul, és azt gondoltam, jó lenne, ha Edward is megtanulná, hogy aztán legyen egy közös nyelvük a magyaron túl. Szerintem az angol mellett ez is nagyon fontos lehet majd később. Így pedig hamar, erőltetés nélkül megtanulhatják.
P. P. ahhoz, hogy nem tudtam, hogy a rendszámmal és a papírokkal valami nem stimmel. Végre lezárult ez a procedúra, ami két éve tart. Az biztos, hogy két évig, de utána sem fogok semmi törvénybe ütközőt tenni – mesélte lapunknak Evelin fellélegezve a döntés után. Mint kiderült, nem is jöhetett volna jobbkor a kedvező ítélet, ugyanis nagyon kemény időszakon megy át a fiatal lány.
– Kevesen tudják, hogy két évig volt egy párom, együtt is éltünk a lakásomban. Sokszor megalázott, és már abban sem vagyok biztos, hogy valaha igazán szeretett. Nemrég eldöntöttem, hogy szakítok vele. A tárgyalásról egyből megyek haza, segítek összepakolni a cuccait. Elég volt a rengeteg bántásból – mondta elkeseredve Evelin, aki máris a jövőbe tekint.
– Én csak arra vágyom, hogy valaki végre azért szeressen, amilyen vagyok. Nem tagadom, most nagyon mélyen vagyok, úgy érzem, hogy kiégtem, de innen lehet felállni, és bizonyítani – mondta Evelin.
Mint korábban megírtuk, Evelint két éve egy közúti ellenőrzésen állították meg, ekkor derült ki, hogy a rendszám, a forgalmi engedély, valamint a biztosítás egy másik autóhoz tartozik. Evelinnek egyik barátja, a másodrendű vádlott adta át a rendszámtáblát, valamint az iratokat. Másodfokon közokirat-hamisítás, valamint egyedi azonosítójel meghamisítása miatt két év próbaidőre bocsátották. Ez lett most jogerős. Csatári Henriett
X A vád szerint az
Evelin kocsiján lévő
azonosító egy másik
autóhoz tartozott