Elhanyagolható a hazai terrorveszély

BLIKK - - POLITIKA - B. B.

CANBERRA — Több terrorcselekményt követtek el Európában tavaly, mint 2016-ban, és ezek több uniós országban követeltek halálos áldozatot, mint korábban bármikor. Mindezek ellenére a merényletekben elhunytak száma a felére csökkent, ami a támadások kisebb intenzitásával magyarázható – erre a következtetésre jutott az ausztráliai központú Gazdasági és Békeintézet (IEP).

A Magyar Idők által szemlézett jelentés szerint hazánk továbbra is a legbiztonságosabb európai országok közé tartozik. Pozitív fejlemény, hogy az Iszlám Állam egyre kevésbé képes nagyszabású terrortámadások megtervezésére és összehangolására, ami részben a fokozott terrorellenes intézkedéseknek köszönhető. Az IEP öt kategóriába sorolta az öreg kontinens országait terrorfenyegetettség szerint.

A legrosszabb helyzetben Ukrajna és Törökország van, de a franciák, britek, spanyolok és németek is az átlagnál nagyobb veszélynek vannak kitéve. A visegrádi országokban, így hazánkban is az intézet szerint „elhanyagolható” a fenyegetettség, de a legjobb értékelést Litvánia, Románia és Fehéroroszország kapta.

Fenyegetettségi térkép Az IEP szakértői szerint így alakult át Európa terrorfenyegetettsége a 2017-ben történt támadások alapján

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary

© PressReader. All rights reserved.