Blikk

Most nem lesz balhé az Újpest–Vidi meccsen?

- Blikk-információ

BUDAPEST — Alig két héttel a botrányos lelátói jelenetek között zajló találkozó után ismét összecsap az Újpest és a Vidi csapata a labdarúgó-NB I-ben. Az említett mérkőzésen (1-0), amellyel a székesfehé­rváriak új stadionját, a Mol Aréna Sóstót avatták fel, egymásnak estek a fővárosi klubbal szerződött, valamint azonosítat­lan fekete ruhás biztonsági őrök és a lila-fehér szurkolók.

Az ügy miatt a klub és a rendőrség vizsgálato­t indított, ennek az eredmé- nye még nem ismert. A Magyar Labdarúgó-szövetség szektorbez­árásra és 200 ezer forint pénzbüntet­és megfizetés­ére kötelezte az Újpestet. A lilák azért is bosszúsak lehetnek, mert a hét közben címvédőkén­t estek ki a Magyar Kupából, a klubot a másodosztá­lyú Kaposvár verte (0-1).

A Vidi győzni tudott az MK-ban a szintén NB IIes Budafokkal szemben (2-1), jövő csütörtökö­n pedig sorsdöntő mérkőzést játszik az angol Chelsea ellen az Európa-ligában. Ám Marko Nikolics (39) vezetőedző még csak a mai bajnoki miatt aggódik.

– Egyelőre csak a soron követ kező meccs miat t vannak rémálmaim – mondta a Digi Sportnak a tréner.

 ??  ?? Botrány
Két hete a fehérvári találkozón percekig tartott az ökölharc a lelátón az újpestiek és a biztonsági­ak között
Botrány Két hete a fehérvári találkozón percekig tartott az ökölharc a lelátón az újpestiek és a biztonsági­ak között

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary