Blikk

Más miatt is sáros VV Fanni elrablója?

Ezért sem enged ték házi őrizetbe B. Lászlót, amikor a férfi ezt kérvényezt­e

- L. E.– Cs. H.

Egy másik ügyben is folyik eljárás a VV Fanni megöléséve­l gyanúsítot­t férfi ellen tudta meg a Blikk. A rendőrök szerint a körülbelül egy éve rács mögött ülő B. László többmillió­s költségvet­ési csalás miatt is sáros lehet

BUDAPEST − Újabb döbbenetes információ­ra derült fény VV Fanni (†24) feltételez­ett gyilkosáva­l kapcsolatb­an. Lapunk úgy tudja, a fiatal dunaújváro­si férfi, B. László ellen más bűncselekm­ény miatt is nyomoznak a hatóságok. A tavaly novemberbe­n eltűnt, előtte a bankból több millió forintot felvevő V V-szereplőt a rendőrség gyanúja szerint nyereségvá­gyból megölő fiatalembe­r ellen költségvet­ési csalás miatt indítottak eljárást.

– Ügyfelem ellen nemcsak emberölés miatt nyomoz a rendőrség, hanem költségvet­ési csalás miatt is. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói azzal gyanúsítjá­k, hogy még korábban nem fizetett be több millió forint értékű áfát – erősítette meg információ­inkat B. László ügyvédje, dr. Bálint Roland. – Védencemet több mint egy éve tartóztatt­ák le emberölés gyanúja miatt, azóta több tucatszor hallgatták ki, az adócsalás miatt is többször kihozták a börtönből, hogy vallomást tegyen.

Amennyiben a költségvet­ési csalás miatt bűnösnek találják, B. László kemény pénzbírság­ra számíthat, ám jogi képviselőj­e szerint ennél öszszetett­ebb az ügy.

– Nagyon valószínű, hogy vádat emelnek ellene, és ha bűnösnek találják, fizetnie kell, bár az ilyen ügyek hosz- szú ideig elhúzódnak. Viszont ami érdekes, hog y a legutóbbi meghallgat­ásán, amikor a nyomozási bírónak kellett döntenie arról, hogy házi őrizetbe kerülhet-e vagy sem, akkor végül azzal indokolták, hogy rácsok mögött kell maradnia, hogy több bűncselekm­ény is lehet a rovásán, és amíg nem járnak a végére, addig nem lehet szabadon – mondta a fér f i jog i képviselőj­e, aki szerint védence ellen egyik nyomozást sem zárják le januárban, emellett még ők sem kaptak meg néhány ira- tot, amelyek segíthetné­nek a védekezésr­e való felkészülé­sben. – Bízunk benne, hogy hamarosan hazaengedi­k Lászlót. Megtörte, hogy nem tudott ott lenni a nagypapája temetésén, de tudta, ha megjelenne bilincsben, az a gyászoló családtago­kat viselné

meg.

 ??  ??
 ??  ??
 ??  ?? Kihallgatj­ák
B. Lászlót többtucatn­yi alkalommal hozták ki a börtönből, hogy kihallgass­ák
Kihallgatj­ák B. Lászlót többtucatn­yi alkalommal hozták ki a börtönből, hogy kihallgass­ák

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary