Kéthetünkmaradt felkészülni az influenzára
Ezúttal Norvégia, Svédország, valamint Portugália felől érkezik hozzánk a kór
BUDAPEST — Minden eddiginél agresszívebb inf luenzajárvány jöhet: január első hetén már 11 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Járvány akkor lesz, ha ez a szám a 15 ezret is meghaladja. Szakértők szerint ez január végére, február elejére várható.
– Már az első héten 11 ezren keresték fel orvosukat, s összesen 25 influenzapozitív beteget igazoltak – magyarázta dr. Molnár Zsuzsanna, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi szakértője. – A következő időszakban hétről hétre emelkedik majd a megbetegedések száma, s egyre több vírus lesz kimutatható.
Az adatok szerint a veszélyes kór idén Norvégia, Svédország és Portugália irányából érkezik hazánkba, s amit már szintén lehet tudni, hogy A típusú vírus fertőz.
– Ez a v írus „régi ismerősünk”, az évekkel ezelőtti legveszedelmesebb jár vány t is ez a vírus okozta hazánkban – mondta dr. Bense Tamás háziorvos. – Az idei agresszivitása sajnos még nem kiszámítható, az viszont tény, hogy az elmúlt években ennél jóval kisebb járványokat tapasztaltunk, ezért sajnos az oltási fegyelem is lazult. A vírus okozta influenza 5-7 napig tartó magas lázzal, fejfájással, rossz közérzettel, izom-, végtagfájdalmakkal és elesettséggel jár. Akkor azonban, ha szövődmények jelentkeznek – ez lehet tüdőgyulladás, véres tüdőgyulladás, arcüreggyulladás, fülgyulladás –, akár 2-3 hétig is tarthat a gyógyulás, felépülés – fűzte hozzá a doktor.
A szakértők szerint a felkészülésnek, megelőzésnek egy módja van: a védőoltás. Ennek elsődleges célja, hogy a súlyos vagy akár halálos megbetegedéseket megelőzzük, s tévhit, hogy éppen az oltástól leszünk betegek.
– Most van az utolsó utáni pillanatok egyike – szoktam mondani január elején. November, december az oltások ideje, de akinek most jut eszébe, még ilyenkor is beadathatja. – fűzte hozzá dr. Molnár Zsuzsanna. – Hazánkban több mint 1 millió adag áll rendelkezésre, amely egy része még most is elérhető. Fontos tudni, hogy az oltóanyag inaktivált, tehát nem tartalmaz élő vírust, így a tévhit ellenére attól megbetegedni nem lehet. A veszedelmes betegség tavaly pont ilyenkor tetőzött: 2018ban január 15–21. között 16 850 ember fordult orvoshoz. A megbetegedés most is a gyermekekre és az idősekre a legveszélyesebb. Ugyan még nincs járvány, három kórházban már most is látogatási tilalmat vezettek be: a Bethesda gyermekkórházban, a SOTE belgyógyászati klinikáján és a törökbálinti tüdőgyógyintézetben már nem lehet látogatni az ott gyógyuló hozzátartozókat.