Túl lassú volt az NB I-hez a Fradi argentin focistája
124 millióért igazolták, de csak 55 percet játszott az őszi szezonban
BUDAPEST — Hatalmas melléfogásnak bizonyult Matías Rodríguez (25) szerződtetése a Fradi focicsapata számára. Fél év után távoznia kell a klubtól, Szerhij Rebrov (44), a gárda ukrán vezetőedzője nem vitte el őt a törökországi edzőtáborba. Pedig a bajnoki éllovas zöld-fehérek nem kevés pénzért, 385 ezer euróért (124 millió forintért) szerződtették az argentin középpályást nyáron a hazája bajnokságában szereplő Chacarita Juniorstól. Ez az összeg különböző feltételekkel 700 euróra (225 millió Ft-ra) is emelkedhetett volna, de persze így is a klub történetének egyik legdrágább igazolásának számít.
A focista ennek ellenére enyhén szólva sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, csupán epizódszerepet kapott az őszi idényben, s most mennie kell. Két Magyar Kupa-találkozó mellett csak négy bajnokin játszott, mindannyiszor csereként lépett pályára, összesen 55 percet töltött a gyepen az NB I-ben.
– Hatalmas lehetőség számomra, hogy a Fradiban játszhatok, nagyon vonzó volt a klub ajánlata. A legfőbb célom természetesen az, hogy megnyerjük a bajnokságot – mondta a szerződtetésekor a sportoló, akinek már nem lesz esélye a bizonyításra...
Az ulloi129.hu szurkolói portál szerint Rebrov a szakmai stábbal egyetértésben úgy vélte, Rodríguez mind futósebességben, mind pedig gondolkodásban túl lassú az NB I színvonalához, nem üti meg a mércét. Tesztviszonyok között állítólag mindössze 28 km/óra a maximális sebessége. Tehát nem a pályán, védővel a nyakán, labdával a lábánál. A keret többi tagja 30 feletti eredmény t ér t el... A focista az ecuadori Club Deportivo de la Universidad Católica együttesénél folytathatja pályafutását.
Rodríguezhez hasonlóan minden valószínűség szerint a német Julian Koch (28), a portugál Rui Pedro (30), az izlandi Kjartan Finnbogason (32), a szerb Dejan Georgijevics (24) is távozik, ők sem utaztak el a Fradi edzőtáborába.