Visszavette a Győr edzőnek a kirúgott Starkot
GÍZA − Jelenleg szünetel az egyesült arab emírségekbeli labdarúgó-bajnokság, így Dzsudzsák Balázsnak (32), az al-Ittihad Kalba focistájának is van ideje a pihenésre. A 98-szoros magyar válogatott szélső igyekszik tartalmasan kihasználni a szabadidejét, a napokban Egyiptomba utazott, ahol megnézte a szfinxet és a gízai piramisokat is. Innen töltött fel egy fotót a közösségi oldalára, amint éppen egy teve hátán lazít. Az emírségekbeli liga egyébként csak február elején folytatódik, így a futballistának még bőven van ideje a kikapcsolódásra.
Dzsudzsák szeptemberben szerződött az al-Ittihadhoz, amelynek színeiben tizenegy mérkőzésen három gólt és két gólpasszt ért el. Ráadásul novemberben, közel féléves kihagyás után a magyar válogatottba is visszatérhetett, az észtek (2-0), valamint a finnek elleni (2-0) győztes Nemzetek Ligája-találkozón is pályára léphetett. Ennek köszönhetően már az örökranglistán is feljebb lépett Király Gábor (42, 108) és Bozsik József (†52, 101) mögé.
– Örülök, hogy újra érzem, milyen válogatottnak lenni. Átértékelődött bennem, hogy mekkora dolog és mekkora hiányt jelent az ember életében, aki hozzászokott 10 éven keresztül. Hálás vagyok, hogy ennyi évet és enynyi meccset a pályán töltöttem, és csak azt tudom mondani, soha senki ne essen ki a formából, mert nagyon rossz volt azt a pár hónapot a tévén keresztül átélni – mondta az Észtország elleni találkozó után Dzsudzsák, akinek a játékára minden bizonnyal a má rciusba n kezdődő Európa-bajnoki-selejtezők során is számít Marco Rossi (54) szövetségi kapitány. GYŐR − Furcsa fordulat történt Stark Péter (40) ügyében. A korábbi 19-szeres válogatott focistát a hét folyamán anyagi okokra hivatkozva menesztette a másodosztályban szereplő Győr csapata a segédedzői posztról. Az egykori védő akkor úgy nyilatkozott a csakfoci. hu-nak, hogy elege lett a magyar futballból és csomagfutárnak áll, ugyanis neki is kell a pénz. A klub most visszavette Starkot – állítólag a nehéz anyagi helyzete miatt alkalmazzák újra –, és a továbbiakban az utánpótlásban dolgozik edzőként. A tréner ugyanakkor hozzátette, csak az év végéig marad az ETO-nál, azután szakít a labdarúgással.