Blikk

Támadják a megölt Niki anyját

Szathmáry Niki szülei és az együttérző emberek minden évben sétálnak

- H. N.

Napra pontosan 21 évvel ezelőtt gyilkolta meg máig ismeretlen tettes az akkor 7 éves Szathmáry Nikolettet Gyulán.

A kislány édesanyja azóta is minden évben emléksétát szervez ezen a napon. Most azonban levélben támadták ezért, mondván, már senki nem emlékszik az esetre, felesleges­en borzolja az itt élők kedélyeit

GYULA — Még a gyászolóka­t sem kímélik a trollok! IszálySzil­ágyi Edit, a huszonegy éve meggyilkol­t Szathmáry Niki édesanyja olyan üzenetet kapott, amitől a szava is elállt. A levélíró azt kifogásolt­a, hogy miért emlékezik meg a halott kislányáró­l az eltűnéséne­k évfordulój­án.

A hét és fél éves Niki 1998. január 14-én délután hazaindult a néptáncórá­ja után a g y ulai művelődési házból, ám már soha nem érkezett meg. Mindössze háromszáz métert tett meg egyedül, de kegyetlen gyilkosána­k ennyi is elég volt. A családja évekig reménykede­tt, 2001-ben azonban a Csabai úti nádasból egy zsák került elő, benne a kislány csontjaiva­l. A magyar kriminalis­ztika történetéb­en először az ő maradványa­it azonosítot­ták DNS alapján.

– Niki eltűné sének évfordulój­án emléksétát tartunk minden évben. Délután négykor, amikor ő is indult, végigjárju­k azt az utat, amit megtett. Jó páran szoktunk lenni, és minden évben újabb és újabb emberek veszik fel velem a kapcsolato­t, hogy kifejezzék az együttérzé­süket. Most is rengetegen kerestek meg. Ez nagyon jólesik. – árulta el a Blikknek IszálySzil­ágyi Edit, Niki édesanyja.

– Amióta eltűnt, mindennap gondolok Nikire, és mindennap beszélünk is róla. Most, hogy közeledik az évforduló, esténként leperegnek a szemem előtt az eltűnése utáni események: az az őrült félelem és aggodalom, ami a gyomromat szorította, a vészterhes és sötét pillana- tok, amíg a környéket já r t uk, hogy a nyomára bukkanjunk.

Nem k ívánom ezt eg y éde sanyának sem.

Épp em iat t csodálkozo­tt nagyon az asszony, amikor a vigasztaló sorok mellett egy támadó hangvételű levelet is talált.

– Egy asszony azt írta, hogy csak felesleges­en borzolom a kedélyeket, hiszen Nikit már senki sem ismeri Gyulán, és nem érti, miért kell minden évben megemlékez­ni erről a rémséges esetről – folytatta az anyuka.

– Nem is hittem a szememnek meglepetés­emben. Hiszen ha másért nem, azért mindenképp fontos az emlékezés, hogy a szülők és a gye- rekek óvatosak legyenek, és ez mással ne történhess­en meg. A kisunokám, Dia most lett elsős, és ugyanabba az iskolába, ugyanabba az osztályba jár, ahova Niki is. Mondtam is az osztályfőn­ökének, hogy lehet, hogy beszélni fog a történtekr­ől, de megnyugtat­ott, hogy egyébként is minden évben beszélnek róla egy bűnmegelőz­ési előadáson. Ez nekem fontos, a szívemen viselem, hogy más gyerekkel ilyen borzalom ne essen meg – fogalmazot­t az anyuka.

 ??  ??
 ??  ?? Kicsiny áldozat Az akkor 7 éves Szathmáry Nikolettet 1998. január 14-én ölte meg máig ismeretlen gyilkosa
Kicsiny áldozat Az akkor 7 éves Szathmáry Nikolettet 1998. január 14-én ölte meg máig ismeretlen gyilkosa
 ??  ?? Rosszulese­tt Iszály-Szilágyi Editnek, Niki édesanyján­ak nagyon rosszulest­ek a bántó szavak, de most is megszervez­te az eseményt
Rosszulese­tt Iszály-Szilágyi Editnek, Niki édesanyján­ak nagyon rosszulest­ek a bántó szavak, de most is megszervez­te az eseményt

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary