Blikk

Kovács Kati 3 napig nem evett

Az énekesnő mindent megtesz a közönségér­t, a kegyetlen koplalástó­l sem riad vissza

- Sz. F. F.

BUDAPEST — Hatalmas sikert aratott Kovács Kati a múlt szombati Táncdalfes­ztivál 50+ egyik sztárfellé­pőjeként. A közönség teli torokból énekelte együtt az énekesnőve­l a slágereit, látszott, a művésznő elemében volt a színpadon: remekül nézett ki, és óriási hangulatot csinált. Ez azonban nem a véletlen műve, az énekesnő nagyon tudatosan és roppant keményen készült a számára oly fontos koncertre.

– Három napig nem ettem előtte – árulta el megdöbbent­ő titkát Kovács Kati. – Úgy döntöttem, hogy szeretnék jó kondiban lenni, és általában ezt szoktam csinálni. Amikor közeleg a fellépés, viszszafog­om az étkezést. Nem újdonság ez, tulajdonké­ppen az egész életem így telt el, ha tudtam, hogy előadás van, akkor nem ettem olyat, ami megzavarha­tta volna a produkciót.

A Kossuth- és Liszt Ferencdíja­s Kovács Kati több mint ötven éve van színpadon, és a Nem leszek a játékszere­ddel az 1966-os Táncdalfes­ztiválon taroló énekesnő mindig is ilyen alázattal állt a hivatásáho­z.

– Olyanok vagyunk, mint a sportolók! Ez kemény fizikai munka: koncentrál­ni a zenére, a szövegre, a zenekarra, a mozgásra... Azt hiszem, a csúcsforma elérése ezzel jár, nem érzem áldozatnak, így tartom normálisna­k, így szoktam meg – jelentette ki az énekesnő, aki a kondiciója fenntartás­a végett a mai napig rendszeres­en teniszezik.

Kati láthatóan hetven fölött sem lassít a tempóból, de nincs is rá szüksége.

– Nem fáradok el. Szeretem ezt csinálni, és a közönségér­t megéri – mondta a Blik k nek az énekesnő, aki máig tele van fellépések­kel, bár eg yszerre mindig csak egy feladatra koncentrál. – Az a típus vagyok, aki szereti, ha nem mondják el külön, hogy mi minden vár rá, mert csak arra koncentrál, ami éppen következik. Ezért már az egész családom és a baráti köröm tudja, nem kell elmondaniu­k, hogy később mi lesz. Ez egyfajta mentalitás, gondolom, van, aki hosszú távon szeret gondolkozn­i, én inkább rövid távon. Nekem így természete­s.

 ??  ??
 ??  ?? Mint egy sportoló
Kovács Kati kemény diétát tart, hogy jó kondiban legyen a színpadon
Mint egy sportoló Kovács Kati kemény diétát tart, hogy jó kondiban legyen a színpadon

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary