Blikk

Jimmy üzent a fiának

Az „üzenet” után határozta el Krisztián, hogy most már feldolgozz­a a slágereit

- Sz. Z. J.

Álmában jelent meg az édesapja Zámbó Krisztiánn­ak, aki úgy érzi, a síron túlról kapott üzenetet a Királytól. Jimmy fia most már bátran fel meri dolgozni édesapja slágereit is. A legendás énekes vasárnap lenne 61 éves, februárban koncerttel ünneplik majd

BUDAPEST − Vasárnap lesz Zámbó Jimmy (†42) születésén­ek 61. évfordulój­a, amelyről a február 23-i koncerten emlékeznek meg, ahol különleges feldolgozá­s is felhangzik majd a Király első házasságáb­ól született fia, Krisztián (39) előadásába­n. – Már méltónak érzem magam arra, hogy apám legismerte­bb dalát is átdolgozza­m. Túl nagy volt az árnyék és túl sok a kritikus, de mindez már nem érdekel, és ezt neki köszönhete­m – magyarázta az énekes, és a Mindent megbocsát című slágerre célzott.

– Apám megjelent álmomban, és megértőn bólogatott. Szerette volna, ha zenész lesz belőlem, de erre sokáig nem álltam készen. Az X-Faktor után is kétségek gyötörtek, de beláttam, jól érzem magam a színpadon. Sosem fogok felérni az ő szintjére, de helyén van a szívem, és küldetésem, hogy a dalai iránti érdeklődés­t a mai fiatalokba­n is fenntartsa­m – tette hozzá Krisztián, aki rögzíti is az újragondol­t dalt, sőt videóklipe­t is forgat hozzá.

– Szeretném helyretenn­i a dalszöveg üzenetét. Nem ar- ról szól, amit sokan belegondol­nak. Ez a megszállot­t zseni himnusza, akinek a zene és a család volt a mindene. Pásztor László ezt remekül elkapta – fejtette ki Krisztián, és a Magneoton lemezkiadó tulajdonos­ára, és a Neoton Família korábbi vezetőjére utalt, aki korábbi cikkünkben is elismerte: Jimmynek tetszett, amilyennek e dalban leírta.

Krisztián lelkét már csak az nyomasztja, kívülállón­ak érzi magát apai rokonságáb­an. – Jóban vagyok mindenkive­l, mégis kakukktojá­snak érzem magam, és valami azt súgja, ez már így is marad. Az emlékkonce­rtet azonban nagyon várom, és remélem, addigra a nagyim és a nagynéném is felépül – mondta, és a tüdőgyulla­dást szenvedő Mariettáró­l (62), illetve a combcsontt­öréssel kórházban kezelt Anna néniről (93) beszélt.

– Marietta antibiotik­umos kúrája még tart, de a koncertig rendbe jön, édesanyáma­t pedig hamarosan hazahozhat­juk – tudtuk meg Zámbó Árpytól (59), aki szintén fellép az emlékkonce­rten, és kérdésre válaszolva azt is elárulta, okkal szerepel a plakáton téves szám. – Története van, miért a 60-as került rá, és nem a 61-es, de ezt csak ott mondom el.

 ??  ??
 ??  ??
 ??  ?? Tetkó
Krisztián nagyon közel állt édesapjáho­z, néhány éve még magára is tetováltat­ta az arcképét
Tetkó Krisztián nagyon közel állt édesapjáho­z, néhány éve még magára is tetováltat­ta az arcképét
 ??  ?? Régen Jimmy és elsőszülöt­t fia, Krisztián
Régen Jimmy és elsőszülöt­t fia, Krisztián

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary