Fülöp herceg (97) újra száguld, de öv nélkül
Az edinburghi herceget nem hatotta meg, hogy múlt héten balesetezett
SANDRINGHAM — Rendőri figyelmeztetésben részesült Fülöp herceg (97)! A brit uralkodó férje alig két nappal a balesete után már új autójának volánja mögé ült – biztonsági övének bekötéséről azonban elfeledkezett, aminek meg is lett a következménye.
Mint arról a Blikk is beszámolt, csütörtökön autóbalesetet szenvedett II. Erzsébet királynő (92) férje. A herceg maga vezette a Land Rovert, amely az ütközés következtében az oldalára borult – az arra haladó többi autós állt meg és segítette ki Fülöpöt a járműből. A másik autóban ülők könnyebb sérüléseket szenvedtek: a Kiát vezető 28 éves nő a térdén szerzett vágásokat, utasa pedig a csuklóját törte el. A sofőr hátsó ülé- sen utazó, kilenc hónapos kisfia ép bőrrel úszta meg a balesetet.
A herceg szombaton alapos kórházi kivizsgáláson esett át, amely alátámasztotta az előzetes szakvéleményt, miszerint Fülöp nem sérült meg. Az edinburghi herceget még aznap látták a sandringhami birtok közelében egy új Land Rovert vezetni, az angol bulvárlapoknak eljuttatott fotókon pedig jól látszik, hogy Fülöp nem kötötte be a biztonsági övét. A Daily Mail és a Sun által közölt képek alapján a norfolki rendőrség felkereste és megintette a herceget, emlékeztetve őt a biztonsági öv fontosságára.
A Kiában utazó Emma Fairweather (46), aki a balesetben csuklótörést szenvedett, a Sunday Mirror nevű lapban nemtetszését fejezte ki a királyi család reakciójával kapcsolatban: a nő állítása szerint ugyanis semmiféle bocsánatkérést nem kaptak a hercegtől, pedig a Buckingham- palota szombati közleménye szerint az autó vezetőjének és utasának is küldtek üzenetet.
– Még csak bocsánatot sem kért – mondta a kétgyermekes anyuka a lapnak. – Tudom, hogy a királynő nagyon elfoglalt, de a gondolat, hogy esetleg felhív, nagyon felcsigázott. Szeretem a királyi családot, de semmibe vettek és elutasítottak, pedig fájdalmaim vannak – panaszolta Fairweather.