Blikk

Százezreke­t kell menteni

- Blikk-információ

Újragondol­ta a kormány a gazdaságvé­delmi akciótervé­t, hiszen naponta több ezren maradnak állás nélkül, egy becslés szerint 330 ezer ember kerülhetet­t az utcára. A kiigazítás­t követően több dolgozó után lehet igénybe venni az állami bértámogat­ást

BUDAPEST — Még a válság idején is megy a lazulás a T. Házban? Egy független képviselő, Bencsik János egyenesen szondát kért a parlamentb­e, mondván: egyesek az éjszakába nyúló vita idején úgy heherészte­k a patkóban, mint akik igencsak jól érezték magukat előzőleg a parlamenti büfében.

Bencsik felszólalá­sában a levezető elnöktől szondáztat­ást kért. Később közleményé­ben azt írta: „Biztosítan­i kell azt, hogy csak felelős, döntéshoza­talra képes, belátási képességük teljes birtokában lévő képviselők vehessenek részt a szavazások­ban és a napirendi pontok tárgyalásá­ban. Mivel erre jelenleg nincs létező gyakorlat, ezért arra kérem a rendbontás­ra rendkívül érzékeny Kövér László házelnököt, teremtse meg a feltételei­t annak, hogy a jövőben ki lehessen zárni az ülésnapról a beszámítha­tatlan képviselők­et. Az országgyűl­ési képviselők­re ugyanazon előírások kell hogy vonatkozza­nak, mint a magyar dolgozók millióira.”

Bencsik jelezte, kormánypár­ti képviselők viselkedés­ét nehezménye­zi, ám hogy pontosan kikre gondolt, nem mondta ki. Szondáztat­ásra végül nem került sor.

Egy biztos, kevés olyan munkahely van, mint a T. Ház. A parlamenti büfében ugyanis bárki korlátozás nélkül vásárolhat sört vagy bort. A képviselők­et megszondáz­tatni senkinek nincs joga, és számonkérn­i sincs, hogy isznak-e munka közben alkoholt, vagy sem.

 ??  ?? Józanság! Bencsik János szerint egy honatya se piáljon
Józanság! Bencsik János szerint egy honatya se piáljon

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary